Anya para

Mint arról már korábban írtam, Bodzus eggyel magasabb szintre lépett, megkezdődött az óvoda. Az alapvetően is aggodalmakban gazdag hétköznapok mellett ez plusz egy löket volt lelkem megerősítésének. Visszaemlékezve Husi beszoktatására a bölcsibe, nem volt zökkenőmentes, jó néhány 100-s zsebkendőt elfogyasztott a lányzó, mire elfogadta a tényt, sőt a végére - talán már ezt is kijelenthetem - szeretett is oda járni. Egy lánytriót alkotott kis barátnőivel: nagy bandázások, puszis elköszönések, ölelgetések és vihorászok tarkították a mindennapokat.

Ez persze nagyon szuper, de tény, hogy egy lélek nem jött a bölcsiből ebbe az oviba. Emiatt persze az ideg még inkább dolgozott bennem, természetesen már láttam magam előtt, ahogy Bodzi kis árván, elesetten áll az ovis nagy terem közepén és nem találja a helyét. (Persze "tiszta" pillanataimban tudtam, hogy ő ennél ezerszer talpraesettebb, nagyon könnyen barátkozik és hogy akár még simán is lezajlódhat a beszokás!) A rengeteg őrült tévképzetem után jöjjön, mi is történt valójában.

Augusztus 31-én egy ismerkedős délelőttre voltunk hivatalosak az oviba, ahol az ovó nénikkel és a dadussal lehetett találkozni. Bodzus nagyjából egy óra alatt felmérte a terepet, játszott néhány játékkal, majd közölte, hogy már igazán elindulhatunk haza. 21. századi gyerek, gyorsan felszívta az infókat, jöhet a következő lépés :)

Jó ötlet volt ez az ismerkedés - már csak azért is, mert itt nincs beszoktatás (ami számomra még most is felfoghatatlan) -, de igazán a másnap kezdő gyerekeknek volt a leghasznosabb.

Mivel mi csak októberi startolók vagyunk, így visszatértünk a bölcsis hétköznapokhoz, amit egy szeptember végi Mihály napi vásáros ovis délelőtt szakított meg. Nem igazán tudtam mire számíthatunk, csak annyi volt biztos, hogy lesz játék és gesztenye :D Elég gyenge indulópont, de valamivel lelkesítenem kellett Husit, hogy majd várja is ezt a délelőttöt. Reggel kilencre érkeztünk, amikor megkezdődött a nagycsoportosok rövid kis előadása. Mint ismeretes, Bodza nem az az egyhelyben ülő típus, amit aztán itt is bemutatott. A műsor - természetesen épp egy hatásszünet - kellős közepén felállt, hátrafordult, majd teljes hangerővel csak ennyit kérdezett: "Anya, hol lesz az ünnepség?" :D Ekkor éreztem, hogy Bodzi nem igazán van tudatában annak, hogy most akkor mi is zajlik körülötte....Az előadás után kezdődött a második etap. Az udvar különböző részein pontokat állítottak fel az ovó nénik és más-más feladatot kellett megoldani gesztenyéért cserébe. Az eleje kicsit döcögősen indult, sok volt a gyerek, sok volt a feladat, de aztán annyira belelendült Bodzi, hogy volt, ahol duplázott is. Volt alagútban mászás, kukoricaszárból készített sátorban átbújás, zsákban ugrálás (rettentően meglepődtem, milyen ügyes volt benne, de hát mit csodálkozom, egész nyáron ki se lehetett vakarni a trambulinból....:D), ugróiskola és még ezer játék. A délelőtt végén a kis kosárban összegyűjtött gesztenyékből az óvoda által készített kis vásárfiákat lehetett megvenni. Csupa "hasznos" dolgot választott Bodza és mondanom sem kell, egy csomó gesztenyénk megmaradt! :) Egy élménynek és lefárasztásnak tökéletes volt! :)

Krumplifeltekerés vége fele...

Az a koncentrált fej...imádom :D

Csak egy széket kellett volna megkerülni...

...Bodza természetesen mind a hármat megkerülte :D

Ezen két alkalom után, hétfő reggel gombóccal (mit gombóccal, gombócheggyel) a gyomromban nekivágtunk az "ismeretlennek". Bodzusnak csudajó kedve volt, közölte az autóban ülve, hogy várja már az ovit, én pedig próbáltam leplezni idegösszeroppanásomat.

A várakozásaimmal ellentétben egy minimális nyafi után bement a terembe, én pedig, mint a gyalogkakukk a mesében, viharos gyorsasággal leléptem.

Hétfő reggeli én

Egész nap az órát lestem, vittem magammal a telefont mindenhova, hátha hívnak, hogy valami nincs rendben. (Ezt a bejegyzést néhány hét múlva már röhögve fogom visszaolvasni, hogy mekkora egy paragép voltam. :)) Természetesen minden szuper volt, Bodzusra rá sem lehetett ismerni, a szokásosnál is nagyobb dumagép volt, teljesen be volt pörögve egész este. Azon gondolkodtam, talán elvitték az ufók, vagy elcserélték? Az aggodalmam némileg elszállt.

Második nap reggelén lelkesen érkeztünk az oviba, nem volt semmi gond mindaddig, míg az ajtóhoz érve, meg nem látta az ovó nénit. Ekkor megcsapott a de ja vu érzés, anyalábáróllehámozomésbetuszmákolomacsopiba jelenet következett. Ismét úgy rohantam ki az oviból, mint aki az életéért fut, de ezt már megtanultam a bölcsiben is, hogy nem szabad a búcsúzkodást sokáig húzni, mert annál rosszabb lesz. Délután persze már nyoma sem volt a reggeli "előadásnak".

Harmadik nap reggelén a következő párbeszédet folytattuk Bodzussal az oviba menet:

- Anya, én ma is sírni fogok!

- Tényleg? Muszáj? Miért?

- Aha. Azt nem tudom!

- De ha nem tudod miért sírsz, akkor nem lehetne, hogy mégse tedd?!

- Nem, sírni fogok!

Egy kicsit se határozott a lány, amit a fejébe vesz, azt megvalósítja. És jelentem meg is tette....azóta minden reggel! :) 

Némileg megnyugodtam. Mégsem cserélték el!