Cumi, cumi

Szent meggyőződésem volt, hogy jól csinálom/csináljuk! Minden még a kórházban kezdődött, amikor is Husi annyira, de annyira szopizni akart non-stop, hogy egy kis szusszanásnyi levegőt véve, bedugtam a szájába A CUMIT. Mindig csak akkor kapta meg, ha alvásidő volt és én nagy büszkén veregettem a vállamat, hogy milyen jó kis szülő vagyok, nem kapattam el a gyereket a cumis témában. Na igen....csak, hogy most már átestünk a ló túlsó oldalára. Már nem elég az alváshoz....ha épp olyanja van a gyereknek, akkor szinte egész nap tudná a szájában tartani. Na ilyenkor már az agyvérzés kerülget (és lassan azt hiszem lépni kell az ügy érdekében).

Az elmúlt fél évben egy lila és egy fehér - ez volt pótcumi, ha bármi történne - cumival "vészeltük" át a napokat. Meg is volt beszélve apukával, hogy innentől kezdve a cumik száma nemhogy nőni, inkább szép fokozatosan csökkenni fog. Persze Mi sem gondoltuk, hogy ilyen nehéz lesz.

Egy családi kinti sütögetés alkalmával, mikor Bodzi újfent kereste a cumiját, az egyik dédi közölte vele, hogy elvitte a cica. Na ebben a pillanatban meg is jelent egy fekete macsek, úgyhogy szegénynek nem volt menekvés, Bodza letámadta, leguggolt elé, széttárta a kezét és kérdően ránézve csak ennyit kérdezgetett:

Cumim? Cumim?

Egy idő után a beletörődés jelei látszódtak a pici lányzó arcán, túltette magát a dolgon, sőt este - a pótcumi elővétele nélkül - egy szó nélkül elaludt! Persze azért félálomban még emlegette a cicát! :) Teljesen ledöbbentem, hogy ilyen gyorsan tud alkalmazkodni Husi? Na ezen felbuzdulva, gondoltam a másnapi ebéd utáni sziesztát is így fogjuk megoldani.  Persze, álmodik a nyomor! :) Bodza először csak sírt, aztán ordított a cumi után. Próbáltam már, hogy odafekszem a kiságya mellé, aztán magam mellé vettem az ágyra. Annyit sikerült elérni, hogy már nem ejtett krokodil könnyeket, viszont a szemei ilyenek voltak: 

forrás: forums.warframe.com

Egy órányi kínlódás után végül nem volt mit tenni, elővettem a másik cumit. És láss csodát, a gyerek két percen belül bedobta a szunyát!

Nagyjából két hete történt egy másik "tragédia". Nem tudom, hogy csinálják ezek a pici tökmagok, de az ebéd utáni összerakodás és alvás közötti 20 percben úgy eltűntette a cumiját, hogy azóta sem (!) találom - pedig a lakás egy alaposabb takarításon is átesett! Olyan lehetetlen helyeken is kerestem már, mint pl. cipőkben, a fürdőszobai játékai között, kanapé alatt, mögött, sőt még kukáztam is! :) Mikre rá nem visz a lélek....45 perc keresgélés után a fejem már így nézett ki: 

Én a földön kúszva-mászva keresem azt a kis mütyürt, ami még fehér is ráadásul, csak hogy nehogy megkönnyítsem a saját dolgomat, a gyerek az ágyban, a kanapén nyekeregve a cumija után siránkozik. És ekkor jött a felmentő sereg...

forrás: shophunter.eu

A témában kevésbé jártasaknak elmondom, hogy ez egy fogzást segítő cumi, amit még egyszer, az őskorban ajándékba kaptuk, bár bevallom, nem igazán használtuk, mert mikor Husinak jött a foga, még nem volt akkora a szája, hogy ez a gumi beleférjen neki normálisan, inkább csak a levegővételben akadályozta, így jobbnak láttam kiiktatni a mindennapjainkból! :) Na mikor megtaláltam, egy gyors örömtáncot lejtettem, mert már láttam lelki szemeim előtt, ahogy Bodzi magáévá téve, 1 percen belül alszik. És ez így is lett...halleluja! Köszi Keresztmami! ;-)

Az ébredés utáni első dolgunk az volt, hogy elrohantunk egy cumiért - egy JÓL, akár 10 km-ről is KISZÚRHATÓért! Íme :

Azóta sem sikerült leszoktatni ezen "jó" szokásáról. És egyelőre nem is látom az alagút végén a fényt. Mondjuk az biztos, hogy ha egyszer a cica vagy a kukás bácsik vagy a nyuszi vagy bárki elviszi a cumit, lesz legalább 3 álmatlan éjszakánk! Már nagyon "várom"!

Ezen témában érintett szülők tapasztalatait nagy szeretettel fogadom! :)

BBB

Valahogy így tudnám összefoglalni a nyarunkat ezen az augusztusi őszi időben! És hogy mit is takar a BBB? Balaton, Buli, Békésszentandrás! 

A sorrend tulajdonképpen nem pontosan tükrözi a valóságot, mivel egy igen erős bulizással kezdődött a nyár még június elején. Több éves rákészülés után végre valahára eljutottunk a Fishing on Orfű fesztiválra. Már akkor is érezhető volt, hogy az idei nyár időjárása nem fog kedvezni, mert bár az esőt nagyjából megúsztuk, de hogy egy tundrabugyit nem ártott volna vinnem magammal, az tuti! Estéről estére egyre rutinosabbak lettünk: nem csak a hátitáskában lévő meleg ruhák száma nőtt, hanem az elfogyasztott alkoholok töménysége is egyre durvább lett! :) Na ezzel az 5 nappal ki is pipáltuk a "kettesbeneltöltöttideinyaralásunkat"! 

Persze panaszra nem volt ok, mert Bodzival kész élmény a balatoni kiruccanás.Ez július közepén meg is történt balatongyöröki úti céllal. Kárpótlásképpen ebben a négy napban leolvadt rólunk a bugyi is, olyan hőséget - talán július egyetlen jó hétvégéjét - fogtunk ki. A nagy tervek, miszerint majd elmegyünk biciklizni, picit túrázni, naaaaa aaaaaz nagyon elmaradt! Útunk egy veszprémi állatkerti látogatással indult. Látszik, kezdő szülők, a gyerek biztos oda meg vissza lesz az állatokért....Na ja, persze, egyszer biztosan, de hogy nem most, az is tuti. Az állatkertben folyamatos munkálatok zajlanak, fejlesztés, bővítés, ami jelenleg épp a bejárat és az állatok között helyezkedik el félúton. Na Husi lefagyott a rengeteg markoló, ilyen nagygép, meg olyan nagygép láttán - mondhatni, hogy nála ezek után erős mély zuhanás volt észrevehető lelkesedés szempontjából. De neeeeeem baaaj! Majd biztos érdekelni fogják a kis majmok....hát igen, úgy nagyjából 2 másodpercig, majd meglátta a fagyis bódét és onnantól kezdve csak ezt lehetett hallani: Fagyika, fagyika, fagyika! - végtelenített szalag verzióban, mindaddig, míg a kezébe nem került az áhított nyalánkság és persze a nálunk már örök tartozékként kezelt Roletti. Íme a Bodza-fagyika-szett:

Forrás: www.burgerking.hu

A fagyizás amúgy az idei nyár alatt teljesedett ki Husinál: a kezdetekben még bőven kielégítette az üres tölcsér elnyammogása. Azonban az idő előrehaladtával kiegészült a kis pálcikával, ami azóta szerves részét képezi egy Bodzával történő fagyizásnak. Aztán egyre melegebb lett, Bodzi néha áhitozva figyelte, hogyan nyalogatom a fagyit, így szép pici adagokban került a tölcsérjének a szélére az édességből. És eljött a fordulópont! Amikor már nem tudsz mit tenni, már csak a gombóc fagyi a nyerő! Persze gonosz anya módjára igyekszem az adag nagyságát korlátozni: vagy kikönyörgök/szépen nézek az eladótól egy fél gombócot - amit persze nem értek, hogy egyes helyeken visszautasítják a fél gombóc kiadását még akkor is, ha közlöm, hogy kifizetem a teljes adag árát, meddig tart neki kevésbé belemártani a kanalat a fagyiba???? Biztos én vagyok a hülye, de mindegy. Nos a másik korlátozó módszer, hogy néha-néha egy nyalintást kérek a fagyijából, amivel aztán a felére - na jó, ez picit költői túlzás - fogy az adag! :-) Azt hiszem itt most elveszítettem olvasóim felét....milyen anya az ilyen! :-)

Ezen kitérő után térjünk vissza az állatkerthez. Amellett, hogy a gyerek nem volt annyira oda az állatokért, mint amire számítottunk, rekkenő hőség is volt természetesen. Mi persze épp fél 11 és fél 3 között róttuk az állatkert útjait, már a bugyinkból is lehetett volna csavarni a vizet. Ez sem sokat dobott Bodza addig is igen nyűgös hangulatán. A végére maradt zebra-zsiráf-orrszarvú és egyéb Afrikában élő állatok megtekintése egy őrült rohanásnak tűnik így visszagondolva. Elhagyva Veszprémet Bodzi 2 percen belül elaludt, így nyugodtan értük el a Balaton partját. Mivel a megérkezés, a szállás elfoglalása jó időbe tellett, így a strandon pancsolásnak semmi értelmét nem láttuk, cserébe elmentünk egy 1 órás sétahajókázásra. Egy tipp: SOSE, DE SOSE menj el egy közel két éves gyerekkel 1 órás sétahajókázásra - hacsak nem imádsz föl-le rohangászni rengeteg ember között, miközben azon imádkozol, hogy a gyereked ne találja meg azokat a kisebb réseket, ahol egy parányi esélyt is látsz arra, hogy beleeshet a vízbe! És csak halkan jegyzem meg, megtalálja azokat a réseket! :-D Szóval számomra nem sétahajókázás, hanem rémálomhajókázás volt az a végtelennek tűnő 1 óra! Sose vártam még ennyire, hogy leteljen az egy óra.

Kiszállva persze Husi egyből be akarta támadni a vizet, nehéz volt meggyőzni, hogy ne a kikötői néhány méteres mélységű Balatonba próbáljon belemenni, hanem a strandi locsipocsiba! Némi hiszti-sírás-könnyek háromszög után eljutottunk a strandra Bodzi hatalmas nagy örömére! 

A pancsolás öröme

A következő két napot a strandon és a mellette lévő borfesztiválon töltöttük.(Megjegyezném, hogy az elmúlt 10-15 évben nem töltöttem el annyi időt a Balatonban, mint abban a néhány napban!) Husi részt vett élete első bábelőadásán, amit nagyon élvezett, táncolt, lefagyott, megint táncolt! :-D

A lefagyás pillanatai

 És persze nem maradhattak el a nagy kajálások sem:

Csak, hogy minden hónapra legyen valami élmény, augusztusban elmentünk egy baráti társasággal Békésszentandrásra. Persze nekem a legnagyobb parám az volt, hogy hogyan fogja a gyerek kibírni azt az "őrületes hosszú - két és fél órás" utat! Jelentem, tök jól, még úgy is, hogy egy baleset miatt negyed órát vesztegeltünk, természetesen a célállomás melletti faluban, hol máshol! Ott azért már némileg érezhető volt Husinál egy kis idegbaj, de szerencsére a jó útitársaknak és a játékoknak köszönhetően kordában lehetett tartani Bodzi idegállapotát! :)

A hétvégén megint szuper időt sikerült kifogni, a gyerekek jól eljátszottak egymással - vagy egymás nélkül -, anya jókat beszélgetett, apa pedig behozta az elmúlt 7 év horgászlemaradását - mióta ismerem, non-stop horgászni akart, csak valahogy nem jutott el addig. Elmentünk a szarvasi mini Magyarország "kiállításra", ami nem csak Husinak, de nekünk is hatalmas nagy élmény volt.

Hazafelé pedig ellátogattunk a szolnoki repülőgép múzeumba. 4 nő és 1 férfi felállásból úgy érzékeltük, hogy a legnagyobb élményt társaságunk egyetlen hímnemű tagjának okozott ez a kiállítás, de persze mi csajok is elnézegettük a repcsiket, helikoptereket, csak hááááát....nekünk mindegyik egyformának tűnt....vagy mégsem?! :-D

Roham tempó

Sajnos azt kellett észrevennem, hogy csak úgy elrohan mellettünk a nyár. Ezt a tempót vette fel Bodzus is fejlődése szempontjából. Csak úgy kapkodjuk a fejünket, minden napra jut valami újdonság. Az utóbbi két hónapban az eddig sem túl csendes hölgyike szája be sem áll, mindent ismétel utána. Így aztán most már cenzúráznunk kell a mondatainkat!

Nyaralásunk reggelén épp a készülődés kellős közepén álltam, mikor Husi megállt az ajtóban, Rám nézett, kezét a szájához emelte, majd csak ennyit mondott: "Úristen" A nevetésen kívül más reakcióra nem futotta részemről. Azóta előszeretettel használja az általam igen gyakran ismételgetett szót! :)

Van néhány olyan szó is, ami bár hasonlít az eredetihez, de Bodzi saját kis nyelvi világába átültette és nem hajlandó abból alább adni. Az egyik ilyen, a cukkini, ami nála a következő: "cukkinuki" Ahányszor mondja, mindig őrületes vigyorgásba kezdek, ami persze Neki nagyon tetszik, így aztán folyamatos ismételgetésébe kezd. A másik, étellel kapcsolatos Bodza szó az "uff", amit szerintem senki nem találna ki ebben az életben, így felfedem ezen titkot, ami nem más, mint a túró rudi! :) Ugye-ugye?! :D Mondtam én....

A sportos élet részét képezi az alábbi szó: "bungáncs". Ez nem is lehet más, mint a bukfenc. A trambulin-imádat mellett ez a legújabb kedvenc, az itthoni játszószőnyegen szokta űzni ezt a tevékenységet. A szőnyeg szélére áll, majd egy hatalmas csatakiáltás - BUNGÁÁÁÁNCS - keretében nekikezd és percekig is tudja folytatni - bár azért a végén már néha csak az oldalán gurul, de Bodzi állítása szerint, ez akkor is bungács, ha én nem így gondolom! :)

Nagyjából két hónapja egyszer csak elkezdett Husi számolni. Majd leesett az állam, de egytől ötig simán elszámolt. Némi szépséghibája az volt, hogy a négyes számot valahogy mindig ki akarta hagyni a sorból. Aztán tovább fejlesztette és már 10-ig elszámolt, azonban ennek is voltak különböző lépcsőfokai. Először csak jött az egy, kettő, hámi :D, aztán elszámolt tízig, de a négyes és a nyolcas szám valahogy elmaradt. Ezután jött a hármas szorzótábla, mivel a már jól begyakorolt egy-kettő-hámi után jött a hat, majd a kilenc és végül eljutottunk a tizesig! :) Apával beszéltük, hogy majd jön a továbbfejlesztett, prímszámos sorozat, csak hogy gyerekünk zsenialitását így is megcsillogtassa.

Ringatón

A kezdeti mondókahiányos korszakomnak lőttek, igen sokat fejlődtem, melyben sokat segítettek a Ringató foglalkozások. Olyan szinten a napi életünk részévé váltak ezek a rövid szösszenetek, hogy azt vettem észre, hogy Husi a hinta palintát - természetesen hintázás közben - már egyedül mondja! :) Olyan büszke vagyok a lányzómra! :))) A másik igen nagy klasszikus:

"Megy a hajó a Dunán

Lemaradt a kapitány

Kiabál, trombitál,

de a hajó meg nem áll!"

Na ezt Bodzi a következőképpen szokta mondani: 

Kapitány, kiabál, trombitál, nem!  

Igen rövid, ámde annál lényegre törőbb! :)

Kis hajóskapitány

Most már Bodzus kacérkodik a tőmondat összerakásával is, aminek egyik legcukibb próbálkozása egy családi sétánkon történt. A nagy gyaloglásban megfáradva Husi leült egy szobor aljához, maga elé nézett, majd ránézett Apára és csak annyit mondott: "Szeretem Apát!" majd odament hozzá és egy nyálas cuppanóst nyomott az arcára! Cukisági faktor szempontjából egy extra tizest ért, az biztos! :)

Csak lazán :)

1 hónap lemaradás

Ilyen elmaradásban nem mostanában voltam. Már túl vagyunk egy nyuszis ünnepen, ami a tavalyi évhez képest már izgalmasabbra sikeredett. Bár hóesés nem volt - pedig lelkiekben készültünk, hogy keresnünk kell egy másik autót, ahova átülhetünk -, mégis az újdonság erejével hatott Husinál az ajándékgyűjtögetés. Bár, ha őszinte akarok lenni, ez csak egy pontig volt érdekes. Az egyik dédinél kezdődött a tojásszedés, a lelkesedés határtalan volt, csoki nyuszik, szines tojások szanaszét. Bodza bemutatta, hogyan kell fél méteres magasságból beletalálni a főtt tojással a vödörbe. Nem sok ép darab maradt. Aztán indultunk a következő állomásra. Ott szintén elszórva a banán, tojás...és ekkor jött a fordulópont. Bodzus meglátta a Dörmi csokit. A banán visszakerült a földre - hiába győzködtük a lányzót, attól még, hogy rózsaszín csokifelhő van a szeme előtt, a banán még maradhat a kosárban. De nem, hajthatatlan volt, módszeresen kipakolta az addig megtömött kis fonottat, majd üresen lerakta a földre és már csak a csokimajszolás maradt. Onnantól kezdve tojhatta a nyuszi a filctollkészletet, meg a kréta szettet, semmi sem volt már érdekes. Tanultunk - vagyis a nyuszi - az esetből. Jövőre a csokiszett az utolsó fűfészekben fog landolni, az tuti! :-)

 

Amit a legjobban "imádok" ebben az ünnepben, természetesen a locsolkodás. Bár az évek alatt igen megcsappant a locsolni szándékozó férfiak létszáma, jelentem, továbbra is hervadásmentesen átvészelem az éveket. Mily' hihetetlen!:-) No, de most, hogy itt van hölgyike, próbáltam őt is bevonni ezen szép hagyományba. Bár kértem az urakat, hogy az ő locsoló részét is rám fújják, Nekem már úgyis mindegy. A tojásosztogatás azonban Bodzus feladata volt, amit akkora örömmel tett, hogy az első 3 locsolónknak odaadta az összeset...:-D Anya persze titokban visszakunyerált néhányat, csak hogy ne maradjunk szégyenben a többi fickó előtt!

Szóval túléltünk, nem hervadunk, szerintem jövő évig kitart a virágzásunk, Bodza meg most pláne virágzik, így május közepén! :-D

 

 

 

 

A húsvéton túllendülve megjött a május elseje, felvonulni nem vonultunk, de egy sportos majálisra ellátogattunk.

Csajszika nagyon élvezte a tömeget, a rengeteg gyereket. A majális egyik támogatója a Riska volt, így két "szerencsés" fickó megnyerte, hogy a nyári hőségben egy ilyen jelmezben rohangászhasson.

Bodzusnak nem kellett több, rohant a tehénfiúk után, majd odaérve csak nézte őket és vigyorgott.

A bocik iránti lelkesedése mindaddig kitartott, míg meg nem látta a gyerekeknek felállított trambulinokat. Alig tudtam lefogni, hogy legalább azt várjuk meg, míg a bent ugráló gyerekek kijönnek. Szerencsére ez a pillanat gyorsan eljött, mert szerintem még 1-2 perc és Bodza maga terelte volna ki a kölyköket az ugrálóból! :) Kicsit se akaratos a gyerek....ááááááá dehogy! :-))) Belépve a trambulinba kicsit kacsázott a pici lába, de nagyon élvezte és igen gyorsan rájött, hogy ebben lehet ugrálni is. Na onnantól nem volt megállás. Mögöttünk pedig csak nőtt és nőtt és nőtt a sor. Első próbálkozásom alkalmával, mikor is rá mertem kérdezni, hogy kijön-e, egy igen határozott NEM volt a válasz. Szerintem ezt a szót amúgy már az anyaméhben magukba szívják a gyerekek, mert ez az első szó, amit naggggyon tudnak aztán használni. Szóval a nem hallatán kicsit leizzadtam, éreztem, hogy a gyerek kihozatala nem lesz olyan egyszerű és hisztimentes. Már láttam lelki szemeim előtt, ahogy bemászok én is és kergetem Husit, miközben minimum 50 szempár figyel égő tekintettel és drukkolnak - csak nem tudom, hogy Nekem vagy Bodzinak. Még egyszer megpróbáltam, feltettem a kérdést, de ismét falakba ütköztem. Ekkor isteni szikraként pattant ki picinyke agyamból a BŰVÖS kérdés: "Bodza kérsz kekszet?" Az addig oly' erősen tiltakozó minimanó felkapta a fejét, rám nézett, majd megkérdezte: "Kek?" aztán rohant is a kijárathoz. És még azt mondják, hogy a férfiak szívéhez a hasán át vezet az út....kijelenthető, hogy Bodzánál is - csak épp háztartási keksszel.

Ha már étel...öröm és boldogság volt, hogy Husi a hozzátáplálás első napjától kezdve mindent megevett, amit elé tettem, még azt is, amit én nem biztos, hogy elfogyasztottam volna. Na, hát azóta azért alakult hölgyike ízlésvilága...elindult a finnyáskodás irányába - bár hozzátenném, továbbra sem zörögnek a csontjai, van mit a tejbe aprítani! :-) Nem hajlandó reggelizni, csak a tej kell neki. Eleinte pánikrohamot kaptam, könyörögtem Neki, hogy egyen már valamit, de semmi. Aztán beletörődtem sorsomba, ettől függetlenül minden reggel rakok elé kaját, de az esetek 90 %-ban én eszem meg a kis szendvics katonákat...tiszta retró érzés! :-) A legújabb őrülete pedig, hogy nem hajlandó megkóstolni az újdonságokat, mint például az epret, pedig dédinél kilószámra érnek. Tegnap is igazi közelharcot vívtunk hármasban, hogy egyáltalán a nyelvét érje a gyümölcs. Dédi megpróbálta átvágni azzal, hogy a palacsintába tekerte az epret. Na, onnantól kezdve még azt a palacsintát is alig akarta megenni, ami üres volt...kétoldalról megvizsgálta az összes kis palacsinta darabot, hogy tutkóra nincs-e benne semmilyen "ártalmas" gyümölcsdarab! Közel fél órás próbálkozás után feladtuk a harcot... Mi lesz velünk, ha beérik egymás után a jobbnál jobb gyümölcs? Ez még a jövő zenéje.

Új őrület ütötte fel fejét Bodzánál. A buszok iránti rajongása már jó pár hónapja meg van, amit azonban most tovább fejlesztett. Az egyik legforgalmasabb útra kiállva - hadd szívja be a gyerek a jó friss levegőt - az összes busznak integet. A sofőrök többsége annyira rendes, hogy veszi a lapot és viszonozza az integetést vagy akár még dudál is!

Csak, hogy maradjunk a járműveknél...szerelem van...mégpedig kukás autók iránt! :-D Ahogy hallottam, mindenkinél meg van ez a korszak, csak egyeseknél a kukák iránti szenvedély kezd kórossá válni. Na nálunk egyelőre még csak vigyor van, ha meglátunk egy ilyen autót, illetve végig kell néznünk az összes környéken lévő kuka kiürítését. A kukás bácsik már ismernek Minket, előre integetnek Husinak! Istenem, jóban kell lenni mindenkivel, na! :-)

És akkor irány az ég! Mert hogy legfrissebb imádatunk az "epü", vagyis a repülő. Nem elég, hogy non-stop az eget bámulom, hogy Bodzus légi igényeit kielégítsem, de amint találok egyet, izgatottan megkeresi Ő is, majd azonnal jön a válasz: "Másik!" Szóval gyorsan túlteszi magát az örömön, meg kell hagyni, én meg újra kémlelhetem az eget! Egy délelőtti játszóterezés után néha azt hiszem, hogy a nyakam már nem tér vissza eredeti állapotába! :-)

 

 

Egy kis jövőbe tekintés. Szép lassan számoltuk vissza a napokat, hónapokat, hogy szeptemberben Husi is megkezdje nagylányos korszakát a bölcsiben. Ám az életnek - és a munkahelyemnek "hála" - ez az időpont némileg eltolódik. A szeptemberi melókezdésemnek fuccsoltak, így az első gondolatom az volt, hogy mi lesz így a bölcsivel, biztos nem tartják meg a helyet nekünk, és most majd nagyiramban kereshetünk egy másik helyet.... Szerencsére ez a gond megoldódni látszik - remélem nem kiabálom el - és kis naívan még bízok abban és hiszem, hogy nem ér utol engem is a kismamák réme, miszerint nem kíván igényt tartani a munkáltatóm továbbiakban a munkámra. Még hiszem, hogy januárban a régi, de mégis új élet kezdődik. 2 év kihagyás után az ember már úúúúgy vágyik egy kicsit másra - persze, akkor meg majd visszasírja ezt az életet, dehát mint tudjuk, soha semmi nem jó úgy, ahogy épp van -, hogy az agya(helyét) megmozgassa, ismét gondolkodjon....Persze imádom Husit, jó vele lenni, de akkor is...Aki benne van, úgyis érti! Szóval nagy szívfájdalom volt, nem kis pofáraesés, de hát ez van, meg látjuk, mit hoz az ősz....

No, de ennyi kesergés után azzal zárnám soraimat, hogy utólag is nagyon-nagyon boldog névnapot kívánjak a mi kiscsajunknak!

Tavaszi "wellnes-fitness"

Az elmúlt öt napot egy hatalmas nagy épületben töltöttük, ahol sok-sok felnőtt és gyerek tartózkodik, ám a vidámság, móka és kacagás nem feltétlenül van túlsúlyban, kivéve a "wellnes" végén. A személyzet értünk volt, mégse zártuk a szívünkbe Őket. És hogy hol van ez a hely? Nos nem messze Tőlünk. Úgy hívják, kórház. Hát igen... A múltkori sürgősségi látogatásunkkor azt hittük mostanában nem kerülünk ezen komplexum közelébe. Na de nem így lett.

 

A telet sikeresen átvészeltük néhány náthával. Naívan gondoltam, gond már nem lehet. Aztán jött a március. Először én, majd apuka dőlt ki a sorból egy egynapos lázzal, fáradtsággal, levertséggel, illetve én még megspékeltem egy 3 hete tartó köhögéssel. Barátnőknek nagy vidáman meséltem, hogy Husinak micsoda immunrendszert sikerült összerittyenteni apukával, erre igazán büszkék lehetünk, mert még egy tüsszentés se hagyta el a száját. Ezt követő nap estéjére Bodzus egy 39 fokos lázat produkált, illetve náthás lett és köhögött (biztos neeeeem Tőlem kapta el, áááááá). A másnapi orvosi látogatás eredménye: piros, gyulladt torok. Vírusként lévén szó, antibiotikum nuku, majd az idő meggyógyítja....illetve a köptető, az immunerősítő és a lázcsillapító. Aznap estére 40 fokos láza lett hölgyikének, a frász kerülgetett mindkettőnket, gyereket be a kádba és már jöhetett is az "isteni" hűtő fürdő. Hogy én mennyire uuuuuutáltam már gyerekkoromban is....jesszus. Bár nyilván nincs az az ember, aki epekedve várná a pillanatot, hogy lázas, forró testtel ülhessen bele az egyre hidegebb vízbe. Nos Bodzus se zárta a szívébe. Az azt követő napokban további küzdelmet folytattunk a magas lázzal, mondhatni sikertelenül. A láz felment, jött a lázcsillapító, 3-4 óra nyugalom, majd kezdődött az ördögi kör elölről. Így végül úgy döntöttem, ismét meglátogatjuk a doktor nénit. A legszebb a dologban, hogy aznap reggelre Husinak igen szexi, Charlies hangja lett, majd a nap előlre haladtával ez egyre gyatrább lett. Doki megállapította, hogy gégegyulladása van a gyereknek, a torka továbbra is csúnya és ezt még megspékeltük egy kis fisifosival is. Így nyertünk egy beutalót a gyerekosztályra. Ahhoz képest, hogy a lázával szerettem volna valamit kezdetni, bekerültünk a kórházba. Több szempontból is csalódás.

 

Még otthon

Szerencsére egy olyan kétágyas szobába kerültünk, ahol az egyik szülő a gyerekkel alhatott, így én voltam természetesen az a szerencsés nyertes, aki a kórház vendégszeretetét élvezhettem Husi és egy másik anyuka-kissrác társaságában. Azt kell mondjam, ólom lábakon jártak a percek, úgy éreztük, sose lesz vége egyik napnak sem, főleg, amíg a gyerekek nem voltak a helyzet magaslatán. Bodzus természetesen azért hozta a formáját, mindenkit az ujja köré csavart, még a legmorcosabb ápolónőnek az arcára is mosolyt csalt. :) Nem is értem, az ilyen "világfájdalmaazarcomonvan" típusú emberek miért dolgoznak gyerekekkel?! Még azt a minimális jókedvet is el tudják venni az embertől. Persze, lehet valakinek rosszabb napja, de hogy 3 napra rá még mindig azzal a fájdalmas tekintettel közelít felénk. Nem csodálom, ha Bodzus sírva menekült volna.

 

Természetesen Bogyóék társaságában

Az étkezés....háááááát....szokták volt mondani, halottról jót vagy semmit, így én inkább a második mellett maradnék. Legyen annyi elég, hogy egy napra kértem teljes menüt, mert tudtam, h nem tud senki nekem ételt hozni, de a leves 10 perces elemzését követően továbbra sem tudtam eldönteni, tulajdonképpen, milyen zöldségek vannak benne. Másnap már a nagymama kosztját ettük! :D

 

Bodza aktuális hatalmas nagy kedvence Bogyó és Babóca. Egyelőre egy könyvünk van tőlük, de ezen napok után eldöntöttem, h a teljes sorozatot felvásárolom, amint kijutunk. Vihettem én bármennyi könyvet, mindig azt az egyet kellett elolvasnunk, napjában legalább tízszer. És ha ez nem lenne elég, még a youtube-on is napjában legalább 5 Bogyós mesét kellett végignézni. Egy idő után jeleztem a szobatársamnak, h nyugodtan vágjon ki minket a szobából, ha már úgy érzi Bogyó-mérgezést kaptak gyerekestől mindenestől. De szerencsére Ő ugyanúgy szerette, így velünk együtt hallgatta a meséket.

 

És hogy milyen új szolgáltatással rukkolt elő a kórház? Kevésbé várt szúnyogcsípésekkel. Én még nem igazán találkoztam április elején szúnyogokkal, de "hál' istennek" ezt az űrt is betömte a kórház. Bodzus is és én is két-két csípéssel lettünk gazdagabbak.

 

Több befizetett nap után végre valahára ma hazajuthattunk. Óriási megkönnyebbülés volt ez mindkettőnknek - na és persze a familynek. Ennyire talán még a gyerek születését követő hazamenetelnek se örültem. :D Apa jött értünk, úgyhogy három vigyorgó fej hagyta el a "wellnes szállodát".

 

Irány haza!!!!!

Persze, az ember próbálja viccesen előadni, felfogni a dolgokat, úgy, hogy túl vagyunk rajta, már könnyebb kicsit lazábban venni a dolgokat, de azért ez kemény. Szerencsére ez azért nem a legdurvább betegségek egyike, amivel bekerültünk - ne is legyen ilyen soha -, de így is látni azt, hogy mennyit szenved, sír, üvölt, miközben vért vesznek tőle, a branült csak a másik kezébe tudják beletenni, ezért azt is megszúrják. Aztán innentől kezdve már mindentől és mindenkitől retteg, már egy egyszerű inhalálás is sokként éri - bár a végére már nagyon belejött a kiscsaj, sírás nélkül végig ülte. És aki azt mondja az orrsziporszira, hogy az milyen kegyetlen módszer, az menjen be a kórházba és nézze végig, hogy ott hogyan csinálják. Csak annyit mondok, kis vékony cső, azt érzed, hogy az agyáig felnyomják, miközben ketten alig bírjuk lefogni a nővérrel....Aki ezeket végigcsinálja könnyek nélkül, annak gratulálok. Nekem nem sikerült...

XXX. Farsang

Az elmúlt hetek megfázós napjait egy két héttel ezelőtt érkezett meghívó vidította fel. Bodza megkapta élete első farsangi bulijára szóló invitálását, nem mástól, mint uncsitesótól. A beöltözés mindenki számára kötelező volt. A fogaskerekek egyből beindultak anyai részről, hogy kiből mit lehetne kihozni, viszonylag normál költségkereten belül. A család női tagjai az állat vonalt képviselte, minek után Bodzus megnyerte a katicabogár szerelést, míg anya a fekete cica mellett tette le voksát. Meg kell mondjam, nem túl nagy kreativitásra vall a dolog, de hát első körben erre futotta. Ám volt még egy kérdés: mi legyen apa? Ezt napjában többször is feltettem neki, de a vállrángatáson és a "nem tudom"-okon kívül nem tudtam meg többet. Mivel mindösszesen másfél hét állt rendelkezésre, hogy a kiccsaládból egy komplett jelmezes bandát fabrikáljunk, Husival útra keltünk és turikat látogattunk meg, hátha valami gyöngyszemre bukkanunk. Az eredmény: egy sötétkék hosszú ujjú felső a gyereknek - ami a későbbi jelmez részét képezte, két sapka szintén csajszinak - ennek persze semmi köze nem volt a farsanghoz :D, dehát istenem, nők vagyunk, ha már shopping, akkor adjunk az érzésnek, és egy kockás sál. A kendő egy esetleges arab férfi jelmez részét képezte volna, ami aztán meghiúsult, de most már legalább ilyenünk is van! :) 

Egy hét alatt teljes puccban álltunk Bodzussal, tetőtől-talpig meg volt a felszerelés, de apa.....már az agybaj kerülgetett, amikor az x-edik ötletemet is elutasította, mert az az Ő hatalmas "nagy" igényeit nem elégítette ki. Kérdem én, mi a baj a kamion sofőrrel? Vagy a szakáccsal?

Mindezek alapján megállapítható, hogy a férfiak két esetben elviselhetetlenek:

1. ha betegek (egy kis hőemelkedéstől már meg akarnak halni....na azt hiszem most vesztettem el azt a néhány férfi olvasómat is, akik voltak....ha voltak)

2. ha farsangi jelmezt kell keresned neki úgy, hogy alapvetően semmilyen támpontot nem ad meg azzal kapcsolatban, hogy valójában mi szíve vágya....

Már minden reményt feladva, buli előtti nap a Spar megmentette a helyzetet/az életünket/a kapcsolatunkat! :DDD A kalózfelszerelés láttán felcsillant a szemem, némi telefonos egyeztetés után áldását adta uram, hogy megvehetem.

Na ennyi cécó és hajcihő után végre valahára eljött a délután. Husika egy utolsó otthoni főpróbát tartott nekünk teljes szettben, mi is összevakartuk magunkat apával és irány a helyszín. Uncsitesó kis pajtásai helyett azonban más látvány fogadott Minket: rokonok, barátok és barátnők jöttek össze a 30. születésnapomra. Nem csak én, de Bodzus is igen meglepődött, egy-két perc múlva azonban már a mamák karjában landolva teljesen feloldódott. Csajszika ismét igazi partiarc volt, ha zene ment, Ő biztosan táncolt, sőt uncsitesót sem hagyta pihenni, kézen fogva rángatta a táncparkettre. Igazán jó hangulatban tért nyugovóra mamánál (állítása szerint Husi végigdurmolta az éjszakát - hát nem csodálom, annyi rohangászás után már én is kidőltem volna). 

Szóval csodás délután és este volt, farsang és szülinap egyben. Jó, hogy az embernek ilyen családja és barátai vannak! <3

Elsők hete

A gyerek növekedésével, fejlődésével együtt várjuk, hogy mikor történnek meg AZ ELSŐK. Felült már? Bújik már a foga? Lépett már? Naná, hogy sürgetjük a dolgokat. Részben azért, mert már úgy várjuk, hogy a mindennapi rutinban történjen valami felemelő újdonság, részben pedig az önzőségünk miatt - bár lehet, hogy az előbbi állításom is az?! -, hogy nekünk kicsit könnyebb legyen: ne kelljen már minden kaját pépesíteni, mert a botmixer lassan elkopik annyi mosogatástól; lépkedjen már egyedül, mert az alsó és felső testrészem már derékszögben marad örök életemre....és hasonlók! :)

Ezen monumentálisabb fejlődési ugrásokon túllépve jöhetnek a "kisebb" első dolgok. Na mi ezen a héten megéltünk pár ilyet. 

Bodzus nekiveselkedett a beszéd világának és az ő kis halandzsa szavai mellett megjelentek a már számunkra is érthetőek. Az "apa" volt az egyik első, aminek kimondásakor örömtáncot lejtett a család, ám a nagy boldogságban nem tűnt fel, hogy a kiscsaj konkrétan minden létező dologra, ami körülvette, ezen szót használta. Idővel aztán tisztáztuk vele, hogy sem a villanykapcsoló, sem a csap nem kifejezetten hasonlít az apjára, így most már megvilágosodva csak a megfelelő személynek célozza ezt a szót. A másik igen gyakran használt szava a "busz". Na ezen felbuzdulva eldöntöttem, itt az ideje kipróbálni ezen járművet, ne csak kívülről lásson ilyet, érezze át a tömegközlekedés minden szépségét! Minden rosszra felkészültem, láttam lelki szemeim előtt, ahogy Bodza a becélzott 8. megálló helyett már a 2-nál ordítva le akar szállni, miközben én teljesen leizzadva vadul nyomkodom a leszállást jelző gombot, bízva abban, hogy ettől előbb megáll! Ehhez képest Bodzus egy hang nélkül végigülte az utat, néha már azt hittem bealszik a lányzó, de csak nagyon koncentrált! Egy mentőövnek megteszi azokon a napokon, amikor úgy érzed már csak az ablakon kiugrás segítene...:)

A másik "kis elsőnk" a fodrász meglátogatása volt. Őrült nagy változások nem történtek Bodzus okos buksiján, csak egy kicsit kulturáltabb frufrut kapott. Nem tudom mi történt ezzel a lánnyal, mert itt sem számítottam sok jókra, a fodrászomnak is csak vért és verejtéket ígértem, ehhez képest Husi az első két percben már a fodrit fésülgette - ami nálunk amúgy a reggeli rutin része - igazi NŐ! :) Persze azért a nagy idillt beárnyékolta az elején némi sírdogálás, de az autó csodakulcsa mindig segít a bajban. Így a séró 5 perc alatt el is készült, Bodzus új desingt kapott, a fodrászom se fogja következő bejelentkezésemkor letagadni magát, mindenki jól járt! :)

Kukucs!

Meg kell mondjam őszintén, nem tudom, hogy mi rontottuk-e el - ááááááá biztos neeeeeem :D - vagy ez alapvetően benne van Bodzus génjeiben, de ő nem az a befele fordulós típus, aminek az az eredménye, hogy ha valami nem úgy alakul, ahogy ő szeretné, akkor minimum egy ordítással jelzi nem tetszését - és ez még csak a lightosabb verzió. Nem állítom, hogy ez már a dackorszak, bár ki tudja, de hogy nem egy leányálom az tuti. A játszótéren már kaptam ízelítőt a földrevetemmagamésordítok jelenetből, de azt többségében csak én és néhány arra kóborló nyugdíjas és anyuka látta. Amúgy nagy színésznő is a hölgyike, mert olyan műbalhékat le tud vágni műkönnyekkel lebiggyesztett szájjal, hogy én csak ledermedve bámulok! Na ennek egy durvább verzióját sikerült megélnünk "csak" néhány száz ember előtt. A Plázát általában nagy ívben kerüljük, ám apa úgy döntött új cipő kell! Így aztán útnak indultunk a cipő boltokba, amiben Bodzus nagyon jókat rohangászott, én utána, apa tanácstalanul kereste az igazit, miközben várta volna tőlem a tanácsokat, de hát ez így esélytelen...A második boltba mi már nem tartottunk vele, helyette meglátta azokat a pénzbedobás után mozgó autókat, amibe bele lehet ülni. Mi csak álló helyzetben használtuk, nem akartam fokozni a helyzetet, mivel éreztem, hogy a későbbi elválás így is fájdalmas lesz. Na így lenne ötösöm a lottón: nagyjából 15 percnyi brümmögés, tütüzés után úgy döntött a család 2/3-a, hogy itt az ideje indulni. A következő kép, amire emlékszem, hogy a gyerek ordítva a földre vágja magát, se jobbra, se balra....persze a szokásos "ezer szem téged néz" dolog nem maradt el, de mi csak álltunk lemerevedve és néztük, ahogy a gyerek feje csak vörösödik és vörösödik és vörösödik....Apa lélekjelenlétének köszönhetően nagy nehezen kivánszorogtunk a Plázából és megfogadtuk, hogy egy darabig ennek a környéknek a közelébe sem jövünk. Tudom, ez nem sokat segít a helyzeten, mert hát bárhol máshol belefuthatunk egy ilyenbe, de akkor is... a remény hal meg utoljára (vagy a rája?)! :)

Végül jöjjön az, amiről most már - egy hét távlatából - kicsit könnyebben tudok mesélni. Husi megismerkedett a magyar egészségügy egyik mumusával, a sürgősségi osztállyal. A történet röviden annyi, hogy egy esti séta alkalmával Bodzus úgy döntött, hogy megvizsgálja egy biciklis feljáró korlátjának másik felét is, ami annyira jól sikerült, hogy átlendülve fejjel tompított. Némi családi kupaktanácskozás után úgy döntöttük, hogy megmutatjuk dokinak is, megnyugtatva magunkat, hogy minden oké - mivel úgy tűnt, hogy az ijedtségen és az ordításon kívül más baja nem lett. Régi emlékeimben az élt a sürgősségi osztályról, hogy legalább 100-an várakoznak, a dokik fél óránként behívtak valakit, függetlenül attól, hogy épp "csak" vérmérgezéssel ment be valaki, vagy levágta a fél karját és legalább a fél éjszakádat ott töltöd. Szerencsére rajtunk kívül csak 2 ember volt, így viszonylag gyorsan bejutottunk. Most már azt is tudom, hogy egy gyerek megröntgenezéséhez legalább 2, ha nem 3 ember szükséges, mivel ilyenkor az élni akarás ösztöne úgy meg van ezekben a csöppekben is, hogy alig bírtuk lefogni. Természetesen ilyenkor nem sikerül az egyik felvétel, ezért újra kell ismételni, a résztvevők mindegyikéről szakadt már a víz, de végül túl voltunk rajta. Szerencsére semmi baja Bodzusnak, az épp rendelő szexi doktor bácsi is további sportsikereket kívánt, de kérte csajszikától, hogy máskor, ha lehet, ne a korláttal próbálkozzon! :)

Kakaós kalács után

Elvek?

Elindultunk a lejtőn lefele...viszlát elvek! 

Köztudottan nem vagyok egy királylányos "alkat", így Bodza érkezése előtt már lefixáltuk, hogy ameddig csak lehet, kerüljük ezen színvilágot - vagy legalábbis nem öltöztetjük tetőtől-talpig ilyenbe:

Ezen elvünk megvalósításában nagy segítséget jelentett Bodzus uncsitesójának ruhatáröröklése, mivel jelen esetben egy kisfiúról beszélünk. Csak úgy röpködtek a traktoros pulcsik, a dínós bodyk. A cipővásárlás esetében is nagy jelentőséggel bírt a szín, így "feláldozva" Husi nőiességét, egy sötétkék bundás cipő tulajdonosának tudhatja magát. Aztán jött a szandál vásárlás ideje ééééés....mindennek vége...15 hónap kemény küzdelem és ellenkezés után itt van ő:

Mentségemre szolgáljon, megpróbáltunk ennél halványabb árnyalatot, mely egy keskenyített fazon volt, de megállapítottuk, hogy Bodzus nem kecses balerina lábfejjel rendelkezik, így nem maradt más hátra, mint előre. Haladunk a királylány fele...:)