Csajok, tegyük a kezünket a szívünkre és valljuk be őszintén, ki ne szeretett volna kislány korában koszorúslány lenni?! Én is epekedve figyeltem a gyönyörű lódzsaszín - mai szemmel visszanézve már rettenetes - habos-babos és nem mellesleg jó nagy abroncsos ruhákat. Aztán eljött az én napom, végre én is magamra ölthettem azt a bizonyos rózsaszínt...egyszer volt, de elég is volt. Na persze Bodzának egy sose elég.
Koszorúslányságát a tavalyi évben kezdte, mikor is uncsitesó társaságában debütált. Maga a ruha nagymama keze munkáját dicsérte, így elmondhatjuk, hogy igazán egyediben sikerült bevonulnia a lányzónak.
Teljes izgatottság és bepörgés volt jellemző Bodzusra, hiszen feladat volt, azt pedig, ha kap, 100%-osan szereti teljesíteni. A polgári szertartást Levivel együtt vezették fel.
 |
| Forrás: duol.hu |
Persze a család összes tagja párás tekintettel figyelte Őket, előkerültek a zsebkendők - pedig az ifjú pár még meg se jelent. Lelki szemeim előtt az alábbi, már őskövületnek számító, videó képei jelentek meg:
Na persze azóta vannak már újabb gyöngyszemek is (sírva röhögős):
Izgalom volt, ki mikor taknyol egy hatalmasat vagy sikítva rohan el, de nagyon ügyesen végigvonultak a sorok között. Megtörtént a nagy bevonulás, az előre megbeszélt helyen megálltak, mindenki elfoglalta a helyét, majd jött az izgalom. Uncsitesón látszódott, hogy valami nincs rendben, mire mellettünk apuka kimondta a bűvös mondatot:
"Levinek tuti pisilnia kell."
Juhééé!!! :) Levi apuka és Bodza apuka akcióba lépett és igyekeztek az anyakönyvvezető asztalától a két gyerkőcöt láthatatlan üzemmódban kicsempészni a mosdóba. Bodza "kiiktatására" csak azért volt szükség, mert ha Levivel együtt vannak, kis piócaként rátapad és mindenhova követi, így nem volt kérdés, hogy ha kell neki mosdóba mennie, ha nem, akkor is menni fog! :) Az akció sikeres volt, a gyerekek a szertartás alatt visszaszivárogtak a helyükre, az apukák pedig elégedett mosollyal ülhettek le. A maradék 10 perc - a gyerekek részéről - eseménytelenül zajlott le, a menyasszonyból és vőlegényből férj és feleség vált.
Ezt követően jött a Bodza számára az újabb kihívás, a csokorelkapás. Míg ilyenkor a facér lányok többsége húzódzkodva áll ki, addig a mi kis rózsaszín párducunkat nem kellett félteni, sőt, inkább a nagy csajok reszkethettek, nehogy a lábukra ugorjon, mikor repült a csokorért. Persze nem járt sikerrel a lányzó, volt is elkeseredés, de hát ilyen az élet. Legalább nekünk, szülőknek még nem kell aggódnunk, hogy elviszik a kislányunkat. :)
Az idei évben számunkra szintén két nagyon fontos pár esküdött örök hűséget egymásnak, így mondhatom, hogy a nyár - kora ősz - nagy részét ezen eseményekre való felkészülés tette ki, legalább is Bodza részéről bizton állíthatom. Februárban részt vettünk egy eljegyzési partin, ahol a kiscsaj hivatalosan is fel lett kérve ezen nemes feladatra egy csodás legyezőfelkérővel (nagggyon ötletes, halkan jegyzem meg).
Aztán jött a nyár és eljött a koszorúslány ruha kiválasztásának napja. Egy hűvös szombat reggelen mentünk a ruhakölcsönzőbe. Aznap persze nem számított, hogy korán keltettem, az izgalom a tetőfokára hágott, végre egy csajos program, a fiúkat otthon hagytuk, hadd bontakozzon ki az ő kapcsolatuk is. :) Belépve a szalonba rengeteg menyasszonyi ruhával találtuk szembe magunkat, kapkodtuk a fejünket, egyik ruha szebb volt, mint a másik, naná, hogy nekünk ez Bodzussal maga volt a kánaán! :) És akkor jött a próba. Az első ruha nagyon csinatos volt, szuperül nézett ki a csajszi.
De aztán jött az IGAZI és nem volt kérdés, hogy melyiket választjuk:
Csodásan nézett ki benne, csak úgy ragyogott.
A ruha kipipálva, na de még mennyi dolog van: kell csini zárt cipő, csini szandi, csini kardigán (ki tudja milyen idő lesz), és a haj kiválasztása sem egyszerű feladat. Végül a nagy napokra minden összeállt.
Tesómék nagy napján kicsit de ja vu érzésem volt, mivel a koszorúslány ruha és Bodza párja ugyan az volt (csak egy kicsit öregedtek, de csak Ők ;-)), mint a tavalyi évben. Ami egyszer bevált, minek változtasson rajta az ember.
A bevonulás ismét jól sikerült, mondhatnám, hogy a rutin, meg az évek...
 |
| Fotó: Déber Gábor |
A polgári után jött a csoport fotózás, majd az esküvők kritikus pontja - legalább is számunkra -, a csokordobás. Bodzuka ismét nagyon bekészült rá, és persze a nagyobbak előnyt élvezve lepipálták, így ismét repülő csokor nélkül maradt, amit erősen sérelmezett, mondhatnám azt is, hogy a hisztifaktor befigyelt. A fél násznép Őt próbálta jobb kedvre deríteni, a család közeli hölgy tagjai a pártól kapott csokraikat dobálták Bodzának, csak hogy meglegyen az öröm, de ez csak ideig-óráig javított a helyzeten. Ekkor jött a következő sokk: a fotós bejelentette, hogy most lehet a párral közös képeket készíttetni. Lesápadtam, mivel számomra ez egy fontos kép lett volna, így kértem Bodzát, hogy hagyja abba a bömbölést, mert vörös, duzzadt szemekkel fantasztikusan fog kinézni a képeken. Persze, csak azért se kívánta abbahagyni, mire mondtuk neki, hogy megfoghatja a menyasszony ruháját. Ez volt a varázsszó, mert egy pillanat alatt vigyorgás lett. A közös képen látszik, ahogy hátra nyúl és fogja az uszályt. Csodás kép, de legalább nem bömbölős! :) Már lejjebb adtam az igényekből! :) A formalitás után jöhetett a vacsora és a partizás.
 |
| Fotó: Déber Gábor |
Szuper buli volt, Bodzus ismét túlpörögte a dolgot, borzasztóan élvezte. 11-kor kidőlt a sorból, így anyataxi hazaszállította, a mama pedig ágyba dugta.
 |
| Fotó: Déber Gábor |
Csak, hogy ki ne essen Bodza a gyakorlatból, 2 hétre rá következett a másik esküvő. Szintén tetőfokára hágott az izgalom, már délelőtt fel kívánta venni a koszorúslány ruhát, nehezen volt lebeszélhető róla, de meggyőztük, hogy a pár kevésbé lenne boldog, ha kakaófoltos ruhában érkezne a nagy napra. Ezen a napon feladatot is kellett teljesítenie a lányzónak: a polgári szertatáson Neki kellett vinni a gyűrűket. Ezt azonban megelőzte a templomi szertartás, ahol egy másik kislánynak volt kiadva ez a feladat. Zajlottak az események, amikor is a pár egymás ujjára húzta a gyűrűket. Ekkor Bodzus teljesen kétségbeesett szemekkel nézett rám és azt kérdezte:
"De anya, akkor én mikor fogom vinni a gyűrűket? Hiszen már egymás ujjára húzták????"
Megnyugtattam, hogy ahogy fel, úgy le is lehet húzni azokat a gyűrűket, úgyhogy lesz mit vinni a polgárin. És láss csodát, ez így is lett. Nagyon ügyesen, koncentrálva a feladatra, eljutottak a gyűrűk a célba.
 |
| Fotó: Déber Gábor |
Azt hiszem, már mondanom sem kell, jött a csokordobás. Ismét csokor nélkül, viszont hisztivel távoztunk. Megint mindenki próbált Bodzus kedvében járni és egy kislánnyal együtt megkapták egy időre a menyasszonyi fátylat, amiben felváltva sétálgattak egy szökőkút körül. Persze eljött a pillanat, amikor vissza kellett adni a fátylat, így megint mi történt? Hát persze....hisztiiiiiii!! Apjával már nagyon vártuk a pillanatot, hogy elfoglalhassuk a vacsoraasztalnál a helyünket, mert úgy éreztük, ott már nem lehet gond! A gondolat helyes volt, a kritikus pontot átvészeltük, bár nem mondom, hogy nem öregedtünk 10 évet Apával!
Ismét a táncparkett ördöge volt a lányzó, a vőfély lufihajtógatós technikáját tökélyre fejlesztette (annyiszor ment vissza újabb és újabb állatot készíttetni Vele), lassan már féltem, hogy csuklani fogok és akkor lett volna egy sejtésem, ki emleget! :D A túlpörgés eredménye a fél 12-es kidőlés volt.
Jövőre újabb esküvő van kilátásban, majd meglátjuk, bővül-e a koszorúslányrepertoár....
