XXX. Farsang

Az elmúlt hetek megfázós napjait egy két héttel ezelőtt érkezett meghívó vidította fel. Bodza megkapta élete első farsangi bulijára szóló invitálását, nem mástól, mint uncsitesótól. A beöltözés mindenki számára kötelező volt. A fogaskerekek egyből beindultak anyai részről, hogy kiből mit lehetne kihozni, viszonylag normál költségkereten belül. A család női tagjai az állat vonalt képviselte, minek után Bodzus megnyerte a katicabogár szerelést, míg anya a fekete cica mellett tette le voksát. Meg kell mondjam, nem túl nagy kreativitásra vall a dolog, de hát első körben erre futotta. Ám volt még egy kérdés: mi legyen apa? Ezt napjában többször is feltettem neki, de a vállrángatáson és a "nem tudom"-okon kívül nem tudtam meg többet. Mivel mindösszesen másfél hét állt rendelkezésre, hogy a kiccsaládból egy komplett jelmezes bandát fabrikáljunk, Husival útra keltünk és turikat látogattunk meg, hátha valami gyöngyszemre bukkanunk. Az eredmény: egy sötétkék hosszú ujjú felső a gyereknek - ami a későbbi jelmez részét képezte, két sapka szintén csajszinak - ennek persze semmi köze nem volt a farsanghoz :D, dehát istenem, nők vagyunk, ha már shopping, akkor adjunk az érzésnek, és egy kockás sál. A kendő egy esetleges arab férfi jelmez részét képezte volna, ami aztán meghiúsult, de most már legalább ilyenünk is van! :) 

Egy hét alatt teljes puccban álltunk Bodzussal, tetőtől-talpig meg volt a felszerelés, de apa.....már az agybaj kerülgetett, amikor az x-edik ötletemet is elutasította, mert az az Ő hatalmas "nagy" igényeit nem elégítette ki. Kérdem én, mi a baj a kamion sofőrrel? Vagy a szakáccsal?

Mindezek alapján megállapítható, hogy a férfiak két esetben elviselhetetlenek:

1. ha betegek (egy kis hőemelkedéstől már meg akarnak halni....na azt hiszem most vesztettem el azt a néhány férfi olvasómat is, akik voltak....ha voltak)

2. ha farsangi jelmezt kell keresned neki úgy, hogy alapvetően semmilyen támpontot nem ad meg azzal kapcsolatban, hogy valójában mi szíve vágya....

Már minden reményt feladva, buli előtti nap a Spar megmentette a helyzetet/az életünket/a kapcsolatunkat! :DDD A kalózfelszerelés láttán felcsillant a szemem, némi telefonos egyeztetés után áldását adta uram, hogy megvehetem.

Na ennyi cécó és hajcihő után végre valahára eljött a délután. Husika egy utolsó otthoni főpróbát tartott nekünk teljes szettben, mi is összevakartuk magunkat apával és irány a helyszín. Uncsitesó kis pajtásai helyett azonban más látvány fogadott Minket: rokonok, barátok és barátnők jöttek össze a 30. születésnapomra. Nem csak én, de Bodzus is igen meglepődött, egy-két perc múlva azonban már a mamák karjában landolva teljesen feloldódott. Csajszika ismét igazi partiarc volt, ha zene ment, Ő biztosan táncolt, sőt uncsitesót sem hagyta pihenni, kézen fogva rángatta a táncparkettre. Igazán jó hangulatban tért nyugovóra mamánál (állítása szerint Husi végigdurmolta az éjszakát - hát nem csodálom, annyi rohangászás után már én is kidőltem volna). 

Szóval csodás délután és este volt, farsang és szülinap egyben. Jó, hogy az embernek ilyen családja és barátai vannak! <3

Elsők hete

A gyerek növekedésével, fejlődésével együtt várjuk, hogy mikor történnek meg AZ ELSŐK. Felült már? Bújik már a foga? Lépett már? Naná, hogy sürgetjük a dolgokat. Részben azért, mert már úgy várjuk, hogy a mindennapi rutinban történjen valami felemelő újdonság, részben pedig az önzőségünk miatt - bár lehet, hogy az előbbi állításom is az?! -, hogy nekünk kicsit könnyebb legyen: ne kelljen már minden kaját pépesíteni, mert a botmixer lassan elkopik annyi mosogatástól; lépkedjen már egyedül, mert az alsó és felső testrészem már derékszögben marad örök életemre....és hasonlók! :)

Ezen monumentálisabb fejlődési ugrásokon túllépve jöhetnek a "kisebb" első dolgok. Na mi ezen a héten megéltünk pár ilyet. 

Bodzus nekiveselkedett a beszéd világának és az ő kis halandzsa szavai mellett megjelentek a már számunkra is érthetőek. Az "apa" volt az egyik első, aminek kimondásakor örömtáncot lejtett a család, ám a nagy boldogságban nem tűnt fel, hogy a kiscsaj konkrétan minden létező dologra, ami körülvette, ezen szót használta. Idővel aztán tisztáztuk vele, hogy sem a villanykapcsoló, sem a csap nem kifejezetten hasonlít az apjára, így most már megvilágosodva csak a megfelelő személynek célozza ezt a szót. A másik igen gyakran használt szava a "busz". Na ezen felbuzdulva eldöntöttem, itt az ideje kipróbálni ezen járművet, ne csak kívülről lásson ilyet, érezze át a tömegközlekedés minden szépségét! Minden rosszra felkészültem, láttam lelki szemeim előtt, ahogy Bodza a becélzott 8. megálló helyett már a 2-nál ordítva le akar szállni, miközben én teljesen leizzadva vadul nyomkodom a leszállást jelző gombot, bízva abban, hogy ettől előbb megáll! Ehhez képest Bodzus egy hang nélkül végigülte az utat, néha már azt hittem bealszik a lányzó, de csak nagyon koncentrált! Egy mentőövnek megteszi azokon a napokon, amikor úgy érzed már csak az ablakon kiugrás segítene...:)

A másik "kis elsőnk" a fodrász meglátogatása volt. Őrült nagy változások nem történtek Bodzus okos buksiján, csak egy kicsit kulturáltabb frufrut kapott. Nem tudom mi történt ezzel a lánnyal, mert itt sem számítottam sok jókra, a fodrászomnak is csak vért és verejtéket ígértem, ehhez képest Husi az első két percben már a fodrit fésülgette - ami nálunk amúgy a reggeli rutin része - igazi NŐ! :) Persze azért a nagy idillt beárnyékolta az elején némi sírdogálás, de az autó csodakulcsa mindig segít a bajban. Így a séró 5 perc alatt el is készült, Bodzus új desingt kapott, a fodrászom se fogja következő bejelentkezésemkor letagadni magát, mindenki jól járt! :)

Kukucs!

Meg kell mondjam őszintén, nem tudom, hogy mi rontottuk-e el - ááááááá biztos neeeeeem :D - vagy ez alapvetően benne van Bodzus génjeiben, de ő nem az a befele fordulós típus, aminek az az eredménye, hogy ha valami nem úgy alakul, ahogy ő szeretné, akkor minimum egy ordítással jelzi nem tetszését - és ez még csak a lightosabb verzió. Nem állítom, hogy ez már a dackorszak, bár ki tudja, de hogy nem egy leányálom az tuti. A játszótéren már kaptam ízelítőt a földrevetemmagamésordítok jelenetből, de azt többségében csak én és néhány arra kóborló nyugdíjas és anyuka látta. Amúgy nagy színésznő is a hölgyike, mert olyan műbalhékat le tud vágni műkönnyekkel lebiggyesztett szájjal, hogy én csak ledermedve bámulok! Na ennek egy durvább verzióját sikerült megélnünk "csak" néhány száz ember előtt. A Plázát általában nagy ívben kerüljük, ám apa úgy döntött új cipő kell! Így aztán útnak indultunk a cipő boltokba, amiben Bodzus nagyon jókat rohangászott, én utána, apa tanácstalanul kereste az igazit, miközben várta volna tőlem a tanácsokat, de hát ez így esélytelen...A második boltba mi már nem tartottunk vele, helyette meglátta azokat a pénzbedobás után mozgó autókat, amibe bele lehet ülni. Mi csak álló helyzetben használtuk, nem akartam fokozni a helyzetet, mivel éreztem, hogy a későbbi elválás így is fájdalmas lesz. Na így lenne ötösöm a lottón: nagyjából 15 percnyi brümmögés, tütüzés után úgy döntött a család 2/3-a, hogy itt az ideje indulni. A következő kép, amire emlékszem, hogy a gyerek ordítva a földre vágja magát, se jobbra, se balra....persze a szokásos "ezer szem téged néz" dolog nem maradt el, de mi csak álltunk lemerevedve és néztük, ahogy a gyerek feje csak vörösödik és vörösödik és vörösödik....Apa lélekjelenlétének köszönhetően nagy nehezen kivánszorogtunk a Plázából és megfogadtuk, hogy egy darabig ennek a környéknek a közelébe sem jövünk. Tudom, ez nem sokat segít a helyzeten, mert hát bárhol máshol belefuthatunk egy ilyenbe, de akkor is... a remény hal meg utoljára (vagy a rája?)! :)

Végül jöjjön az, amiről most már - egy hét távlatából - kicsit könnyebben tudok mesélni. Husi megismerkedett a magyar egészségügy egyik mumusával, a sürgősségi osztállyal. A történet röviden annyi, hogy egy esti séta alkalmával Bodzus úgy döntött, hogy megvizsgálja egy biciklis feljáró korlátjának másik felét is, ami annyira jól sikerült, hogy átlendülve fejjel tompított. Némi családi kupaktanácskozás után úgy döntöttük, hogy megmutatjuk dokinak is, megnyugtatva magunkat, hogy minden oké - mivel úgy tűnt, hogy az ijedtségen és az ordításon kívül más baja nem lett. Régi emlékeimben az élt a sürgősségi osztályról, hogy legalább 100-an várakoznak, a dokik fél óránként behívtak valakit, függetlenül attól, hogy épp "csak" vérmérgezéssel ment be valaki, vagy levágta a fél karját és legalább a fél éjszakádat ott töltöd. Szerencsére rajtunk kívül csak 2 ember volt, így viszonylag gyorsan bejutottunk. Most már azt is tudom, hogy egy gyerek megröntgenezéséhez legalább 2, ha nem 3 ember szükséges, mivel ilyenkor az élni akarás ösztöne úgy meg van ezekben a csöppekben is, hogy alig bírtuk lefogni. Természetesen ilyenkor nem sikerül az egyik felvétel, ezért újra kell ismételni, a résztvevők mindegyikéről szakadt már a víz, de végül túl voltunk rajta. Szerencsére semmi baja Bodzusnak, az épp rendelő szexi doktor bácsi is további sportsikereket kívánt, de kérte csajszikától, hogy máskor, ha lehet, ne a korláttal próbálkozzon! :)

Kakaós kalács után