Örökmozgó

Két alapvető kategória létezik a pindurkák esetében: a korán izgő-mozgók és a lassan, megfontoltan, nem elkapkodós babák. Persze ennek vannak árnyalatai, de Bodza határozottan kijelenthető, hogy az első kategória nyertese. Ki tudja, melyik eset a jobb? Az mindenesetre biztos, hogy közel két hónapon keresztül 90 fokos szöget zárt be a lábam és a felsőtestem. Azzal a lendülettel, hogy minimanó felállt, nem kellett sok idő, hogy elkezdje felfedezni a világot. Egyes gyerekek esetében ez a kanapé hosszanti végén való kapaszkodásban ki is merül - vagy legalábbis, egy ideig kielégíti őket -, de persze nálunk nem ez volt a helyzet. Bodzus szinte az első perctől kezdve "egyedül" kívánta megismerni a lakás minden szegletét, de azért az anyai kezek ebben igen sokat segítettek. Egy ideig fájt a derekam a sok hajolgatástól, de egy idő után már beleszoktam, már fel se veszi a szervezetem, hogy non-stop fáj valamim! :) A védőnő mondta, hogy ne nagyon szoktassuk rá a gyereket arra, hogy sétálgatunk vele, inkább másszon, aztán majd idővel úgyis meg tanul magától járna...Na persze....tuti nincs gyereke, mert ilyet nem mondana! :) Bodza annyira rafkós volt, hogy valami ürüggyel mindig elérte, hogy végül sétálgatás legyen a dologból.

A kétkezes segítséget az egykezes, vagy inkább az egy ujjas sétálgatás váltotta fel. Bodzus annyira ragaszkodott az én mutató ujjamhoz, hogyha ne adj' isten valaki át szerette volna venni tőlem, sírásban tört ki! A kis hisztikirálynő! :DDD Az egyetlen megoldás az ujjlevágás lett volna, de úgy éreztem, arra még szükségem lesz, így maradt a maratoni sétálgatás....

Csak, hogy fokozzuk az érzést, egy idő után már nem volt elég, hogy csak úgy a nagyvilágba mászkálunk, már tárgyakat is elkezdtünk cipelni magunkkal. Volt nemegyszer, hogy apa cipőjével közlekedtünk 10 percen keresztül fel-alá a lakásban! Örök emlék marad! :)

Aztán jött a nevezetes dátum: 2013. augusztus 20. Az első önálló lépések. Egy ország ünnepelte. Azóta egyre ügyesebb, néha kicsit robotos a mozgás, de ha egyszer bemelegszik, nincs megállás. És ez így megy egész nap - egy nagyjából 1,5 órás (!) szusszanásnyi alvásidőt leszámítva (minek több időt pazarolni alvásra, igaz?!). Na de a cipekedés azóta se maradhat el:

A héten az orvosi rendelőben nagyjából 1 órát kellett várnunk, de Bodza nem unatkozott, fel-alá sétálgatott. Egy anyuka feltette azt a kérdést, amit az elmúlt 1,5-2 hónapban már többször megkaptam: Nem fárad el???? Deeeeee.....egyszer biztosan, de még várom azt a pillanatot! :)

Szurkolói élet

Az ember úgy gondolja - és talán egy ideig tudja is ezt az elvet tartani -, hogy semmilyen önmegvalósítási szándékkal nem fogja nevelni a gyerekét. Értem ez alatt a pl.: anya nem néptáncolt, na de majd akkor a gyerek! Bármennyire is próbálkozunk, azért valljuk be őszintén, biztos mindenki fejében megfordult, hogy de hátha a gyerek majd szeret néptáncolni és akkor majd bejárja az egész világot, ha már mi nem tehettük meg stb., stb., stb....

Nos nálunk ez az elv már a babaváráskor megdőlni látszott, amikor is egyik nap apa beállított a legkisebb méretű hokimezzel. :-) Az biztos, hogy Bodza már az anyaméhben magába szívhatta a szurkolás élményét, mivel rendszeres látogatói voltunk/vagyunk a mi "kis" hokicsapatunknak. Korábban jeleztem apuka irányába, hogy azért ne lebegjen lelki szemei előtt, ahogy a picinyke lánya magára ölti a hokis felszerelést és jégre száll. Na még csak az kéne...Megnyugtatott, hogy ááááá dehogy is. Azért meg kell mondjam, nem volt túl meggyőző! :-)))

És ha már itt az ősz, akkor mi más kezdődhetne az iskolán/óvodán kívül?! Hát persze....a HOKISZEZON! Ennek előszeleként a hétvégén Ocskay kupát rendeztek, aminek természetesen mi is szerves részesei kellett, hogy legyünk. Elővigyázatos szülőkként bevásároltunk egy fülvédőt manónak, mondván az esetleges hangzavartól nehogy megrémüljön. (Bár meg kell jegyeznem, hogy 2 héttel előtte egy több ezres tömegben, koncertekkel megtűzdelt fesztiválhangulatban olyan jól érezte magát hölgyike, hogy azért nem féltettem. Istenem, imádja a tumultust! :D) Néhány nappal előtte próbáltuk hozzászoktatni a fülhallgatóhoz, bohóckodva feltettük a saját fülünkre - jól kiröhögött -, majd mikor rá tettük, egy hirtelen mozdulattal ledobta magáról. Az igyekezet meg volt, csak hát....

Eljött a szombat, felszerelkeztem kajával, piával, pelussal, szóval vittem ismét a fél lakást, jól beöltöztettük Bodzust - mondván hideg lesz a csarnokban (nem baj, hogy kinn 30 fok van) - és irány a pálya. Mondanom sem kell, őrült meleg volt kinn, így aztán első feladat a gyerek 6 réteg ruhától történő megszabadítása volt.

A mi kis sajtkukacunk az első harmadot úgy végignézte, csak ámultam, hogy lehetséges ezt a gyereket egyhelyben is tartani?! :) Esküszöm kiköltözünk az edzések idejére, addig legalább szusszanok egyet! :) Figyelt, sikongatott, tapsolt, szóval igazi szurkolói vér csörgedezik az ereiben. :)

A második harmadra elfogyott a türelem, így végül felfedező körútra indultunk. Természetesen mindezt sétálva, így mire körbeértük a pályát, hadirokkanttá váltam, legalább is a derekamat nem éreztem. És ez még csak hagyján. Bodzus a nyár alatt megmutatta, hogy már egy igazán 21. századi csaj. Mit neki udvarlás...majd Ő kiválasztja a megfelelő személyt. Az esetek 95 %-ban az erősebbik nem képviselőit találta meg kortól függetlenül, illetve a nagy darab emberek vonzották. Na hát mondanom sem kell, hogy ezen célközönségből nem kevés van a pályán, így aztán ismerkedtünk egyfolytában. A torna svájci csapatának tagjait is becélozta, úgyhogy az idegen nyelv sem lehet akadály! Mondtam is az apukának, ha ismerkedni akarok új pasikkal, csak viszem magammal Bodzát. Egyből mindenki mosolygós, vidám és közvetlen lesz velünk! :) (Erre egyik barátnőm csak annyit mondott, hogy lehet, megnéznek és kedvesek, de kinek kell egy gyerekes anyuka :D Na ez ám az önbizalomnövelő hozzászólás :DDDD)

Két harmad után testileg és szellemileg is leamortizálódva hazaindultam Bodzussal, mert még egy harmad végigsétálása azt hiszem a 100%-os rokkantsághoz vezetett volna. Mindettől függetlenül végtelenül büszkék vagyunk rá, hogy ilyen kis ügyesen viselkedett és ismét bebizonyította, hogy számára nem akadály néhány száz ember jelenléte! Ennek tudatában legközelebb is - ha egy kis derékfájásra vágyom - tiszteletünket tesszük a csarnokban.

HAJRÁ VOLÁN!

(Az ősszel együtt megkezdődött a suli is, melyhez egy kis vidám szösszenetet fűznék csak! Élvezzétek! :DD

Rádiókabaré - Tanévnyitó)