Napjainkban a tévéből folyó állapotos cölöp hölgyikék nyilatkozatai, miszerint a babavárás a világ legcsodálatosabb dolga, illetve nem szól másról az élete, csak hogy a babára koncentrál....na ezeknek biztos nem arról szólt az első 3 hónap, hogy szimbiózisban éljenek a wc kagylóval...:)
Akkor jöjjön az első gyerekes családmodell küzdelmes 3 hónapja...
Az első heteket röviden úgy tudnám összefoglalni: anya-apa üveges tekintettel mered a távolba, gyerek esetenként (napszaktól függetlenül) úgy rázendít, hogy az egész utca ezen csodás eseményt élvezi, ekkor anya-apa utolsó mentsvárként elkezd a gyerekkel fel-alá sétálni. Ami nem is lenne annyira borzasztó, ha egy néhány száz négyzetméteres házban laknánk, de az a 49 nm, ami jelen pillanatban adott, eléggé bekorlátozta a mozgásteret. Egyetlen előnye a sétafikálásnak, hogy most már csukott szemmel is le tudnám rajzolni a lakás minden egyes centiméterét…:) Azért már látom a jövőnket is, Bodza igazán kondiban tart minket, bár ezektől a totyorgó sétálgatástól lassan mindkettőnk térde kezd tropára menni. No, majd a nagymamák hozhatják a gyereket látogatóba a kórházba, mert anya-apa lerokkant a sok sétáltatástól! J
A terhesség alatt egy kezemen meg tudtam volna számolni, hány kismama újságot vagy cikket olvastam, bízva abban, hogy az ösztönök majd megsúgják, mi a helyzet. Ezen elvemet Bodza érkezésével szintén tartottam…….egy ideig! Aztán jött egy éjszaka, mikor este 8-tól éjjel 3-ig a baba csak sírt és sírt és sírt és olyan elvetemült gondolat is felmerült bennünk, hogy levisszük sétálni, mert a babakocsi csodákra képes. Az egyetlen visszatartó erő a mínusz fokok voltak, így aztán maradt a kifárasztásos módszer. A néhány órás alvás után másnap felkerekedtünk és meg se álltunk egy könyvesboltig, ahol is megtaláltuk a „BABABIBLIÁT”! J Na ebben aztán tényleg minden benne van, amatőr kezdőknek csak ajánlani tudom….ha már az ösztönök nem működnek. Zárójelben megjegyezném, hogy amikor több órás éjszakai ordítás után hulla fáradtan és tiszta idegbajosan bedőltünk az ágyba, majd kb 3 órás alvás után kelhettünk fel, és ez fogadott minket
Az anyai lét az addigi határozottságot kiöli az ember lányából, eltűnik az addigi magabiztosság (legalább is részben) és mindenen el tudja bőgni magát (ez a terhességem kezdeti időszakára emlékeztet). Már látom magam előtt, ahogy Bodza első anyák napi ünnepségén az első sorban ott fogok bőgni szorongatva egy 100-as papír zsebkendő csomagot! JJ
És hogy micsoda együttérzés van bennem, bizonyítja az első, két hónapos oltás. Jeleztem az apukának, hogy én egyedül nem viszem el dokihoz a gyereket, mert nem vagyok képes lefogni a kis tücsköt. Így aztán ment az egész család, én gyomorideggel, Bodza vidáman és jókedvűen mosolyogva doktor nénire. Ilyenkor mi jut eszedbe? Hát hogy szegényem itt örömködik, nem tudja mi vár még rá….na már itt erősnek kellett lennem, hogy ne kezdjek el könnyekben kitörni. És jött a pillanat….apuka egyik lábat lefog, dokinéni másik lábat, anya a háttérben áll és nézi a baba arcát, akinek a mosolyból egyik pillanatról a másikra görbült szája lesz és elkezd ordítani. És ha ez még nem elég, a másik lábába is megismételték. Na akkor már elszakadt nálam is a cérna és ott bőgtem a háttérben. Bodza már rég túl volt a sokkon, amikor engem a doki néni még mindig nyugtatott, hogy ez csak a gyerek érdeke, én meg szippogva mentem öltöztetni a kis tökmagot! J Szóval engem jobban megviselt. Azóta már tovább edződtünk (sajnos), mivel vérvételre is kellett mennünk – nem részletezem, de Viktorral lelkileg leamortizálva jöttünk ki a kórházból, miközben Bodza a kocsihoz kiérve már aludt – és a 3 hónapos kötelezőt is megkapta.
Az örökös aggódás tényleg igaz, lassan minden héten doki nénihez járunk, mert valami mindig van. Egyszer egy kis szemgyulladás, aztán nyálkás kaksi….szóval a csütörtöki napokra akár be is írhatnám állandó proginak a doktor nénit (legalább megjegyzi a nevünket :D).
Az egészséges életmódot követve, elkezdtünk járni baba-mama jógára. Tök jó program……persze csak akkor, ha a gyerek kipihent, mert különben a fél órát végigszoptathatom, hogy nyugi legyen. Az óra elején babamasszázst tartunk, amit őnagysága borzasztóan élvez, ám van, hogy ezzel számára be is fejeződött az óra. Kis önző, amikor már anya is mozoghatna egy kicsit, akkor jön a nyivákolás. Ettől függetlenül töretlenül járunk, mert kell az emberi társaság…a tutujgatáson kívül rádöbbenek, hogy a többieknek sem egyszerű és ez bármennyire szemét dolog, azért megnyugtat.:-)
Az egyik nagy mérföldkő volt az elmúlt 3,5 hónapban, hogy kijelenthető, Bodza 2014 szeptemberétől a bölcsi padlóját fogja koptatni. Január nagy feladata volt, hogy most már ténylegesen eldöntsük melyik bölcsi lenne a baba számára a legmegfelelőbb. Hatalmas nagy szerencsénkre a kiválasztott bölcsiben volt ismerős, így nagypapai közvetítéssel (csókosak lettünk) tutkó, hogy mehetünk jövőre! J Elvittem a jelentkezési lapot a bölcsi vezetőjének és mint kiderült mi már a 15.-ek voltunk a jövő évi listán. Többen mondták, hogy ahogy megszületik a gyerek, már be is kell iratni, mert akkor nem biztos a hely….na de most őszintén, ki az, akinek a kritikus első 6/8 hétben még arra is futja idejéből/energiájából, hogy ezt elintézze?! Szerintem nem sokan.
A január amúgy pikk-pakk elment, szerencsémre anyu rengeteget volt velünk – köszönhetően a táppénznek – és a másik nagymama is kitett magáért. Nekik köszönhetően még nem merültünk el a porcicákban és a vasalatlan ruhákban. Bár azért hétről-hétre egyre több mindent tudok én is csinálni Bodza mellett (mosogatás, mosás, teregetés, néha már vasalás is 16 részletben), de azért a nagyját még mindig csak nagyszülői segítséggel tudom ellátni. Mondtam is Viktornak, nem tudom mások hogy a fenébe csinálják meg baba mellett, de nekem nehezen megy. Hozzá kell tenni Bodza nem a nappali alvás mintaképe. Ha a popója alatt nem rezeg a babakocsi, akkor csak 20-30 perceket alszik egy huzamban az ágyikójában. Na ennyi alvás mellett nem egyszerű házimunkát végezni, pláne úgy, hogy minden zajra megrezzen! J Bezzeg, ha sétálunk….az egész napot lenn tölthetném vele se ébredne meg. Eddig is vártam a tavaszt, de így meg aztán pláne! J Meg is voltam lőve, amikor a januári nagy hóesésben a lakás fogságába estünk…jesszus, mit kezdek egy húsz perces alvás után a kis tekergő-nyekergővel….nem azok a napok voltak életem legélvezetesebb napjai! J De mindent túl lehet élni. Ráadásul az anyaság arra is megtanítja az embert, hogy mindent, nem hazudok, MINDENT meg lehet oldani egy kézzel. Bodza mióta egyre jobban figyeli a dolgokat, az addigi sétaigényét megduplázta, így a kajálás utáni 1 órányi fekvést követően kiharcolja magának a sétálást. És ez nem ám olyan kézbenelvagyoknéhasétálokmajdp
Vagy ez:
A kis sajtkukac egyszer csak belassul, majd már csak azt veszem észre, hogy a fej lekonyul, esetleg halk horkolás (tiszta anyja J). Szóval nincs kímélet, fittyet hány nagymama fájós hátára, a szépen gyarapodó súly miatt 10 perc séta után vér már nem kerül a karba, a csuklót már nem érzi az ember, de ha alvás az ára…hát legyen! Nincs szebb látvány az alvó babánál! :-)
A január másik nagy eseménye volt, hogy az eddig is gyönyörű kis csajszika még csajosabb lett, fülbevalót kapott! Nagyon ügyesen viselte a fülbelövést, csak egy pindurka sírás volt, de amilyen hirtelen rázendített, olyan gyorsan meg is nyugodott. Apának is nagyon tetszett – bár ő nem lelkesedett az ötletért, ő azt az elvett vallotta, hogy majd akkor legyen, ha ő is szeretné, de hát istenem, ismét a női akarat győzött….
A február nem is kezdődhetett volna jobban, most már tudunk hasról hátra fordulni! Első körben ez inkább csak egy oldalra eldőlésnek tűnt, mint aki részegen kúszik-mászik a földön és az egyensúlyát valahol félúton elveszítve egyszer csak gondolva egyet eldőlt jobbra! :-) Azt a meglepett arcot látni kellett volna….csak skubizott, hogy ez most mi a pék volt?!
A forgás/dőlés mellett már beindult az ágyban forgás is. Előszeretettel találom mostanában úgy reggel/éjszaka, hogy totálisan keresztbe fekszik az ágyban. Ha nem lenne a rács, ki tudja hol találnám másnap a gyerekemet….
A gügyögést már jó egy ideje nyomatja, azonban két új őrület.
Íme az egyik:
Ennek több variációját is tudja, van az egyujjas mutatóujja, aztán van a mutató-középső együtt, extrémebb helyzetekben hüvelyk-mutató-középső együtt, és amit már nem igazán lehet tovább fokozni, az a teljes ököl bekapása. Nagyon édes, mert néha annyira dugogatja be magának, hogy kicsit túlszalad és elkezd köhögni! :-)
Az ujjszopás eredményeként a lakásban lehet már látni merre jártunk, mert Bodza mostanában mindent nyállal megjelöl. Hát Istenem, Juliska kenyeret szórt el, hogy megtalálják, Bodza nyálcsíkot húz maga után. Na ebből következik a másik őrület, ami hatalmas nagy öröm és játék most neki, hogy nyálbubit fújogat a szájával! :-) Ha fokozni akarja a helyzetet, akkor ezen tevékenysége közben még gügyög is! Nem kevés vidám percet okozva nekünk…. :-)
