Áll a bál

Farsang. Amíg nem volt gyerekem, egy semmit mondó időszak volt ez az életemben. Persze ez is megváltozott, mint igen, sok minden.

Ha egy szóval kellene jellemeznem ezen ünnepet, a KIHÍVÁS szó jutna az eszembe. Hogy miért is? Bodza igen nagy lelkesedéssel veti bele magát minden évben az ötletelésbe, sőőőőt. Szerintem az elkövetkezendő 10 évre előre meg van, hogy mi szeretne lenni. Természetesen az aktuális kedvencek az elsők, mint pl. a Miraculous katicabogara:

Ha valaki nem lenne otthon az 5 évesek mesevilágában :D

Mivel azonban ezek a kedvencek igen rövid életűek Bodza rohanó világában, így pár havonta felülírja a 10 éves tervet. Amíg nem közeledünk a farsanghoz, ez különösebben nem izgat, azonban volt már rá példa, hogy a nagy esemény előtt 1 hónappal kívánt módosítani a terven, ezt azonban megvétóztam. Hogy erre miért is volt szükség?

Mivel a farsangi készülődés másik főszereplő a varrónő nagymama. Bár hatalmas nagy öröm Bodza ötleteit megvalósítani, azért okozott már néhány álmatlan éjszakát többünk számára. Szóval újra csak a kihívás szó jut az eszembe.

Most pedig ugorjunk neki Bodza eddigi farsangjainak. Első korai zsengénk még a bölcsődei időszakra tehető. Ekkor még az állat vonalon mozogtunk, tulajdonképpen meggyőzhető is volt még ezekben az időkben a lányzó. Végül egy épp aktuális kedvenc plüss kutyus, Ribizli lett a kiszemelt.

Ribizli ott figyel a kezében

Ez után debütáltunk az ovis farsangon. Akkortájt már aktívan jártunk Bodzussal hoki meccsre, amit nagyon is élvezett, így nem volt kérdés, hogy ez fogja adni a farsangi témát. Azonban még mielőtt azt gondolnátok, hogy Bodzus egy vérprofi játékos mezébe bújt, az nagyot téved. Mivel a mi kis leányzónk - szerintem a 4-5 ezres csarnokban egyedül - a bíróknak drukkolt, hatalmas nagy rajongójuk volt. Így a mamának csak fekete-fehér anyagot kellett beszereznie és már mehetett is a varrás. Reggel az óvodai öltözőben egymást váltották a királylányok és tündérek, illetve ott volt a mi kis "zebránk" (Bodza így hívta a bírókat). Olyan büszkeség töltött el minket, hogy egy picit kilógott a sorból.

A következő évben már elindultunk a királylányság útján, de még ekkor sem az a habos-babos tündérvarázslat volt a cél Bodza számára. A kiszemelt királylány Merida volt, egy íjjazós, vagány, belevaló lányzó, aki természetesen nem kívánt a szülők kéréseinek eleget tenni.

Merida, a bátor

Az ekkori, már a lázadozás határát súroló Bodza körvonalazódott ki előttem, szóval személyiség szempontjából telitalálat volt. Maga a ruha nem volt bonyolult, viszont annál nehezebb volt az anyagot beszerezni. Nem mondhatjuk, hogy 2017 színe a fenyő zöld lett volna....két város összes anyagboltját bejártuk, de semmi. Így már csak mama otthon megmaradt anyagaiban bízhattunk és láss csodát, szerencsénk volt, így elkészülhetett a ruha. Amikor már azt hittük, sínen vagyunk, jött a következő kihívás, a haj. Több verzió is felütötte a fejét, végül keresztanyám  több évtizede tárolt fonalkészlete mentette meg a helyzetet. Igazi családi összefogás kellett ehhez a jelmezhez, de végül is meg lett:

Elérkeztünk az idei évhez. Új év, új óvoda, új barátnők, új külső hatások, formálódó személyiség. Természetesen nem tudtuk megúszni a habos királylány vonalat, mivel Bodza már tavaly októberben eldöntötte, hogy Hamcsipipcsi bőrébe bújik.

Hamupipőke

Tanulva az előző év esetéből, mama időben útnak indult anyagkeresésre. Milyen jól tette, mert ismét falba ütközött. Nem is értem, hogy lehet az, hogy a Jégvarázs őrületben, mikor minden második kislány Elza szeretne lenni, ezen színű anyag hiánycikk az anyagboltokban...

Elza

Figyelem! Rés a pajzson! Ha anyagboltot nyitna valaki, szerezzen be ezen színből nem keveset! Részesedésemet a profitból később tisztázzuk! :D

No, de akkor vissza Hamupipőkéhez. Mama több tíz éves szakmai tapasztalatának, kapcsolati körének köszönhetően ismét megoldotta az anyagproblémát, így már csak a méretlevétel és a megvalósítás volt hátra. Az eddigi farsangok közül ezen volt a legtöbb feladatom, mivel Hamupipőke sérót kellett rittyentenem Bodzusnak. Nem rendelkezem túl nagy fodrászmúlttal, Bodza sem segített túl sokat ezen a téren történő fejlődésemben, mivel állandóan csak lófarokba (esetenként kontyba) köthetem a haját. Se hajpánt, se hajráf, se semmi. Így most fel kellett szívnom magam a feladathoz, de így utólag visszanézve sikerült a projekt.

Ebben az oviban a farsangi mulatság első egy órájában a szülők is ott lehettek, sőt, még műsort is adtak elő a gyerekek. Látva egyben a kis csapatot, az 1 m2-re jutó királylányok, tündérek, menyasszonyok száma meghaladta a 10 fő...:D Emlékszem, 2017-ben a pókemberek szaporodtak a csoportban, minden Elzára jutott egy pókember! :D

Izgatottan várom, a következő év mit tartogat a számunkra...

Koszorúslány(ság)

Csajok, tegyük a kezünket a szívünkre és valljuk be őszintén, ki ne szeretett volna kislány korában koszorúslány lenni?! Én is epekedve figyeltem a gyönyörű lódzsaszín - mai szemmel visszanézve már rettenetes - habos-babos és nem mellesleg jó nagy abroncsos ruhákat. Aztán eljött az én napom, végre én is magamra ölthettem azt a bizonyos rózsaszínt...egyszer volt, de elég is volt. Na persze Bodzának egy sose elég.

Koszorúslányságát a tavalyi évben kezdte, mikor is uncsitesó társaságában debütált. Maga a ruha nagymama keze munkáját dicsérte, így elmondhatjuk, hogy igazán egyediben sikerült bevonulnia a lányzónak.

Teljes izgatottság és bepörgés volt jellemző Bodzusra, hiszen feladat volt, azt pedig, ha kap, 100%-osan szereti teljesíteni. A polgári szertartást Levivel együtt vezették fel.

Forrás: duol.hu

Persze a család összes tagja párás tekintettel figyelte Őket, előkerültek a zsebkendők - pedig az ifjú pár még meg se jelent. Lelki szemeim előtt az alábbi, már őskövületnek számító, videó képei jelentek meg:

Na persze azóta vannak már újabb gyöngyszemek is (sírva röhögős):

Izgalom volt, ki mikor taknyol egy hatalmasat  vagy sikítva rohan el, de nagyon ügyesen végigvonultak a sorok között. Megtörtént a nagy bevonulás, az előre megbeszélt helyen megálltak, mindenki elfoglalta a helyét, majd jött az izgalom. Uncsitesón látszódott, hogy valami nincs rendben, mire mellettünk apuka kimondta a bűvös mondatot:

"Levinek tuti pisilnia kell."

Juhééé!!! :) Levi apuka és Bodza apuka akcióba lépett és igyekeztek az anyakönyvvezető asztalától a két gyerkőcöt láthatatlan üzemmódban kicsempészni a mosdóba. Bodza "kiiktatására" csak azért volt szükség, mert ha Levivel együtt vannak, kis piócaként rátapad és mindenhova követi, így nem volt kérdés, hogy ha kell neki mosdóba mennie, ha nem, akkor is menni fog! :) Az akció sikeres volt, a gyerekek a szertartás alatt visszaszivárogtak a helyükre, az apukák pedig elégedett mosollyal ülhettek le. A maradék 10 perc - a gyerekek részéről - eseménytelenül zajlott le, a menyasszonyból és vőlegényből férj és feleség vált.

Ezt követően jött a Bodza számára az újabb kihívás, a csokorelkapás. Míg ilyenkor a facér lányok többsége húzódzkodva áll ki, addig a mi kis rózsaszín párducunkat nem kellett félteni, sőt, inkább a nagy csajok reszkethettek, nehogy a lábukra ugorjon, mikor repült a csokorért. Persze nem járt sikerrel a lányzó, volt is elkeseredés, de hát ilyen az élet. Legalább nekünk, szülőknek még nem kell aggódnunk, hogy elviszik a kislányunkat. :)

Az idei évben számunkra szintén két nagyon fontos pár esküdött örök hűséget egymásnak, így mondhatom, hogy a nyár - kora ősz - nagy részét ezen eseményekre való felkészülés tette ki, legalább is Bodza részéről bizton állíthatom. Februárban részt vettünk egy eljegyzési partin, ahol a kiscsaj hivatalosan is fel lett kérve ezen nemes feladatra egy csodás legyezőfelkérővel (nagggyon ötletes, halkan jegyzem meg).

Aztán jött a nyár és eljött a koszorúslány ruha kiválasztásának napja. Egy hűvös szombat reggelen mentünk a ruhakölcsönzőbe. Aznap persze nem számított, hogy korán keltettem, az izgalom a tetőfokára hágott, végre egy csajos program, a fiúkat otthon hagytuk, hadd bontakozzon ki az ő kapcsolatuk is. :) Belépve a szalonba rengeteg menyasszonyi ruhával találtuk szembe magunkat, kapkodtuk a fejünket, egyik ruha szebb volt, mint a másik, naná, hogy nekünk ez Bodzussal maga volt a kánaán! :) És akkor jött a próba. Az első ruha nagyon csinatos volt, szuperül nézett ki a csajszi.

De aztán jött az IGAZI és nem volt kérdés, hogy melyiket választjuk:

Csodásan nézett ki benne, csak úgy ragyogott.

A ruha kipipálva, na de még mennyi dolog van: kell csini zárt cipő, csini szandi, csini kardigán (ki tudja milyen idő lesz), és a haj kiválasztása sem egyszerű feladat. Végül a nagy napokra minden összeállt.

Tesómék nagy napján kicsit de ja vu érzésem volt, mivel a koszorúslány ruha és Bodza párja ugyan az volt (csak egy kicsit öregedtek, de csak Ők ;-)), mint a tavalyi évben. Ami egyszer bevált, minek változtasson rajta az ember.

A bevonulás ismét jól sikerült, mondhatnám, hogy a rutin, meg az évek...

Fotó: Déber Gábor

A polgári után jött a csoport fotózás, majd az esküvők kritikus pontja - legalább is számunkra -, a csokordobás. Bodzuka ismét nagyon bekészült rá, és persze a nagyobbak előnyt élvezve lepipálták, így ismét repülő csokor nélkül maradt, amit erősen sérelmezett, mondhatnám azt is, hogy a hisztifaktor befigyelt. A fél násznép Őt próbálta jobb kedvre deríteni, a család közeli hölgy tagjai a pártól kapott csokraikat dobálták Bodzának, csak hogy meglegyen az öröm, de ez csak ideig-óráig javított a helyzeten. Ekkor jött a következő sokk: a fotós bejelentette, hogy most lehet a párral közös képeket készíttetni. Lesápadtam, mivel számomra ez egy fontos kép lett volna, így kértem Bodzát, hogy hagyja abba a bömbölést, mert vörös, duzzadt szemekkel fantasztikusan fog kinézni a képeken. Persze, csak azért se kívánta abbahagyni, mire mondtuk neki, hogy megfoghatja a menyasszony ruháját. Ez volt a varázsszó, mert egy pillanat alatt vigyorgás lett. A közös képen látszik, ahogy hátra nyúl és fogja az uszályt. Csodás kép, de legalább nem bömbölős! :) Már lejjebb adtam az igényekből! :) A formalitás után jöhetett a vacsora és a partizás.

Fotó: Déber Gábor

Szuper buli volt, Bodzus ismét túlpörögte a dolgot, borzasztóan élvezte. 11-kor kidőlt a sorból, így anyataxi hazaszállította, a mama pedig ágyba dugta.

Fotó: Déber Gábor

Csak, hogy ki ne essen Bodza a gyakorlatból, 2 hétre rá következett a másik esküvő. Szintén tetőfokára hágott az izgalom, már délelőtt fel kívánta venni a koszorúslány ruhát, nehezen volt lebeszélhető róla, de meggyőztük, hogy a pár kevésbé lenne boldog, ha kakaófoltos ruhában érkezne a nagy napra. Ezen a napon feladatot is kellett teljesítenie a lányzónak: a polgári szertatáson Neki kellett vinni a gyűrűket. Ezt azonban megelőzte a templomi szertartás, ahol egy másik kislánynak volt kiadva ez a feladat. Zajlottak az események, amikor is a pár egymás ujjára húzta a gyűrűket. Ekkor Bodzus teljesen kétségbeesett szemekkel nézett rám és azt kérdezte:

"De anya, akkor én mikor fogom vinni a gyűrűket? Hiszen már egymás ujjára húzták????"

Megnyugtattam, hogy ahogy fel, úgy le is lehet húzni azokat a gyűrűket, úgyhogy lesz mit vinni a polgárin. És láss csodát, ez így is lett. Nagyon ügyesen, koncentrálva a feladatra, eljutottak a gyűrűk a célba.

Fotó: Déber Gábor

Azt hiszem, már mondanom sem kell, jött a csokordobás. Ismét csokor nélkül, viszont hisztivel távoztunk. Megint mindenki próbált Bodzus kedvében járni és egy kislánnyal együtt megkapták egy időre a menyasszonyi fátylat, amiben felváltva sétálgattak egy szökőkút körül. Persze eljött a pillanat, amikor vissza kellett adni a fátylat, így megint mi történt? Hát persze....hisztiiiiiii!! Apjával már nagyon vártuk a pillanatot, hogy elfoglalhassuk a vacsoraasztalnál a helyünket, mert úgy éreztük, ott már nem lehet gond! A gondolat helyes volt, a kritikus pontot átvészeltük, bár nem mondom, hogy nem öregedtünk 10 évet Apával!

Ismét a táncparkett ördöge volt a lányzó, a vőfély lufihajtógatós technikáját tökélyre fejlesztette (annyiszor ment vissza újabb és újabb állatot készíttetni Vele), lassan már féltem, hogy csuklani fogok és akkor lett volna egy sejtésem, ki emleget! :D A túlpörgés eredménye a fél 12-es kidőlés volt.

Jövőre újabb esküvő van kilátásban, majd meglátjuk, bővül-e a koszorúslányrepertoár....

Szösszenetek

Az elmúlt két évben Bodza picinyke szája igen nagy lett, amiből részben a jó kis beszólások, részben a hiszti hangjai hallatszódnak. A második tevékenységét mondhatni tökélyre fejlesztette, színésznői kvalitásait eddig sem vontuk kétségbe, de most már végképp javasoljuk a Színművészetire történő jelentkezést, kifejezetten dráma tagozatra. A színpadiasság, ahogy egy nem várt anyai-apai nemre egy pillanat alatt a földre tud rogyni, lebiggyeszteni a száját és hatalmas kroki könnyeket termelve tud ordítani, igazán "felemelő" látvány és élmény. Kaptunk már biztató szavakat előrehaladottabb korú gyermekek szüleitől, hogy ne aggódjunk már csak egy év és hipp-hopp kinövi. Már csak egy év???? Hogy Bödőcs Tibort idézzem: Repül az idő, mint az ólomszárnyú betonbagoly! :-DDD

Hozzáteszem, hogy olyan hirtelen történő hangulatváltozásra senki sem képes, mint Bodza, mert abban a pillanatban, hogy valami úgy történik, ahogy Ő szeretné, mintha mi se történt volna és bár a kroki könnyek még az arcán, a szeme duzzadt és vörös - szóval minő csodás látvány a gyermek :-D -, de már az ezer dolláros vigyor ott ficeg!

Nem maradt más nekünk apával, mint a kitartás (és nekem a diliházba egy beutaló :-D)! 

Forrás: thinkstockphotos.com

Továbbá reménykedem, hogy bár nagyon sok szuper dolgot taníthat a nagyobb tesó öcsikének, de ezen tevékenységet kihagyhatná a kis tökös. 

És akkor jöjjön néhány roppant "aktuális" történet:

Tavaly nyáron :) elég sokat lógattuk a lábunkat a Balatonon. Persze, ha Bodzán múlott volna, akkor egész nap a vízben lettünk volna, de azért mindennek van határa, na. Hogy egy kicsit eltereljük a figyelmét a tó meglétéről, elcsaltuk fagyizni és sétálni a parton, ahol kis csónakok és vitorlások is ki voltak kötve. Bodza mikor meglátott egyet, felkiáltott:

"Anya, nézd, kórházhajó!"

Én meg csak hülyén álltam és lestem, mire gondolhat, mikor is megláttam a vizimentők motoros csónakját! :)

Szintén ezen vízparti séta során beszélgettünk arról, hogy melyik országban milyen nemzetek élnek. Bodza szerint:

"Ausztráliában az auszok, a Fülöp-szigeteken a fülöpök, Jamaicában pedig a majkák élnek."

Tök logikus, nem?! :D Valaki szóljon Majkának, hogy rossz földrészen tartózkodik.

Bodzának volt egy időszaka, amikor nagyon kondiban szerette volna tartani magát, ezért előszeretettel ugrált a kanapén - erről itt írtam. Erőnlétének fenntartása érdekében úgy gondolta, hogy szükséges magát masszírozgatni. A láb, illetve kéz és váll masszírozása még oké, na de a hónaljat minek? Megkérdeztem Bodzát, hogy ezt most tulajdonképpen miért is csinálja, mire közölte:

"Anya, a hónaljmasszírozás azért jó, mert ezzel a vállamat erősítem!"

Ezt majd a kondiban gyúróknak is el kellene újságolni, lehet, nem kínlódnának annyit a súlyok emelgetésével.

Bodza, mint az X, Y vagy ZS generáció gyermeke, az elektronikai kütyük kezelését már az anyatejjel együtt magába szívta. A nevét is először a számítógépen tanulta meg begépelni. Egyik ilyen alkalommal nem úgy sikerült a dolog, ahogy szerette volna és csak annyit mondott:

"Apa, arrébb kotrod azt a bigyót?"

Ha valaki nem értené, a kurzort kellett a Backspace gomb segítségével elmozdítani/törölni kellett a szöveget! Világos, nem?! :D

Egy eljegyzési ebédre voltunk hivatalosak, mindenki szépen kirittyentette magát, kint elég hűvös volt, fújt a szél, ezért harisnya, zárt topánka dukált hölgyikének. Az étteremben persze ezer fok, amit tovább fokozott Bodza igen lendületes rohangászása is. Telt-múlt az idő, mikor egyszer csak piros pozsgás pofival elém állt a csajszi:

"Anya, befulladt a lábam és büdi is. Levehetem a cipőt?"

Nem is tudtam, hogy a lábának orra és szája van, hogy be tud fulladni.😂

A Jégvarázs erőteljes bűvöletében éltünk az elmúlt 1-2 évben. Idén ez már némileg enyhült, de azért vannak még Bodzának megnyilvánulásai, ami ezen rajzfilmért való rajongására emlékeztet. Épp egy ilyen eset történt, mikor egy nagyobb játszótéren voltunk, ahol kanyargós csőcsúszda is található. Alapvető elvem, hogy a csúszdát csak rendeltetésszerűen próbáljuk már meg használni, azonban Bodza időnként bepróbálkozik, csak hogy határait feszegethesse. Egy ilyen alkalommal az alábbi párbeszéd zajlott:

"Nem örülök, hogy a csúszdán felfelé mászol!"

"Mert? Csoda vár rám!"

(Az. Persze. Csoda. Csoda lesz, ha nem jön föntről épp valaki és bucskázik át rajta...:D)

A fogmosási ceremónia nem épp a kedvence, ennek majd szentelek is a későbbiekben egy bejegyzést. Ha már egyszer túl jut a mosás részen, kapkod, sietni akar kifele a fürdőből és persze a fogkefét is csak immel-ámmal mossa ki, majd kiszippantja belőle a vizet és már megy is kifele. Na persze, ha elcsípem egy ilyen szitukor, nem hagyom szó nélkül:

"Nem kinyalni kell a fogkefét kiscsibém, hanem rendesen kimosni."

"De én kinyalni szeretem."

Most még nevetek, de 10 év múlva???? 18-as karikát kérnék! :D

Hová lettek Bodzáék?

Mielőtt nekiláttam ennek a bejegyzésnek a megírásához, gyorsan visszaolvastam az utolsó - jó régi - posztot. Az év eleji összegzésbe belesűrítettem, hogy mi vár(t) ránk és azt kell mondjam, élménygazdag volt az eddigi év, kipipálhatunk mindent a listáról.

Sajnos a blog hanyagolása a szabadidő hiányára vezethető vissza, ha pedig mégis volt, vagy a kedv vagy az ihlet nem akart jönni. Persze emellett időnként el is bizonytalanodom, hogy Bodza, ha felnő és megtudja, hogy drága jó anyukája "kiteregette a szennyest" róla, nem-e küld el melegebb éghajlatra és ilyenkor úgy gondolom, hogy amit eddig elsztorizgattam az jó és szuper, megmarad az örökkévalóságnak és az internetnek, de ennyi volt. Aztán persze jönnek a lányzóval történő jobbnál jobb sztorik és akkor jön az újabb elbizonytalanodás, hogy mégiscsak meg kellene örökíteni.

Amellett, hogy Bodzus már 5 éves "nagy" lány lett, egy új szereppel is meg kellett ismerkednie, ez pedig nem más, mint a nagytesó szerepkör. Nagyon ügyesen veszi az akadályokat, segítőkészségben nincsen hiány és hogy a kis öcsi is már kezd tudatára ébredni és nem csak fekszik, mint egy darab fa, Bodza is tud már vele játszadozni. 

Nos, végül is úgy döntöttem, folytatom és megosztom a történeteket, így az elkövetkezőkben szemezgetek a nagy eseményekből. :D

Tartsatok Velem!

(Be)új(ult) év

Az év utolsó napján Mindenki összegzi az elmúlt időt, ki leírva, ki csak magában végiggondolva. Én csak egy rövidke előretekintést tennék. Kétségtelen, hogy egy nagyon pörgős, változatos évet hagytunk magunk mögött, de 2017 még ennél is izgalmasabb lesz. 

Annyi már biztos, hogy egy új helyszín és egy újabb tag érkezése várható kicsinyke családunkba és ez még csak az év első fele...kerek évfordulók, tejfakasztók, legény-és lánybúcsúk, esküvők.

Változás, alkalmazkodás, újratanulás...

Várom már!

Tavaszi csicsergés

Eltűntem, mint szamár a ködben, de csak, hogy tudjátok, ééééén nagyon szerettem volna írni, de hát a körülmények....Kisebb-nagyobb változások vannak kialakulóban és erre hivatkozva egy picit most alább fagyott a blogírói lelkesedésem. 

De most!!! Itt a tavasz, ideje megújulnia nem csak a természetnek, hanem a blognak is, úgyhogy újrahangolódásképpen néhány Bodza-szösszenetet osztanék meg Veletek!

Amellett, hogy már egyre kiscsajosabb a mi kis Hölgyikénk - a bababáj már elvesződni látszik :( -, az esze is vág, mint a beretva. 

Egyik hétvégén állatfigurás linzert kaptunk a szomszéd nénitől. Voltak lekvárosak és üresek, kisebbek és nagyobbak. A vasárnapi ebéd után igen jól esett néhány falat, de természetesen Bodzus a mértékletességet kevésbé ismeri, ha fogára való édesség van. Minek után, már jó párat betömött a búrába, gondoltam jelzem neki, hogy már csak egyet választhat. Természetesen a legnagyobb méretű mackó figurát választotta, mire én halkan megjegyeztem:

"Látom, sikerült a "legkisebb" mellett döntened."

 Erre persze egyből jött a válasz:

"Nem, én a legnagyobbat választottam!"

Apa:

"Ezt hívják iróniának"

Mire Bodza:

"Nem, ezt úgy hívják, hogy maci!"

Egy vasárnap délután épp a játéké volt a főszerep, azonban Apa nem szerette volna azt csinálni, amit Husi kért tőle. Erre persze az első és egyetlen lehetséges reakció Bodzától a dühkitörés volt és elkezdett Apával vitatkozni, mire Apa megjegyezte:

"Na mi van Te kis Führer Bodza?!"

Erre a lányzó először csodálkozó tekintettel reagált, majd morcos fejjel közölte Apával:

"Nem vagyok Fűrész Bodza!!!!"

Hokimeccsre ment a család. Kiszálltunk a kocsiból, leguggoltam Husihoz, hogy a sapkát és a kabátot megigazítsam, de eközben a térdemről leesett a földre a sapkám. Csajszika egyből ugrott érte, majd gondolta segít és a fejembe húzta a sapkát, úgy, hogy az egyik szemem ki sem látszott, a hajam össze-vissza állt, szóval pompásan festettem. Bodza nézegetett-nézegetett, majd egyszer csak megszólalt:

"Háááát, szerintem nem ezt kéne felvenned!"

(Kösz :))

Legújabban a kanapén való ugrálással próbálja az esti lefekvést elhúzni. Így történt ez egyik este is, amikor is úgy gondolta, hogy ezzel kondiba tudja hozni magát és a következő hasonlattal élt:

"Anya, ugrálok még egy picit, hogy olyan erős legyek, mint a kokárda!"

Kétségtelen, hogy erősen él a gyerekben a nemzeti ünnep szelleme...:) De mire gondolhatott a költő??? :)

Szintén ugrálós, izomerősítés közben:

"Picit edzek, lehet, hogy csak 5 perc múlva végezek, hogy erős legyen a lábam"!

Anya para

Mint arról már korábban írtam, Bodzus eggyel magasabb szintre lépett, megkezdődött az óvoda. Az alapvetően is aggodalmakban gazdag hétköznapok mellett ez plusz egy löket volt lelkem megerősítésének. Visszaemlékezve Husi beszoktatására a bölcsibe, nem volt zökkenőmentes, jó néhány 100-s zsebkendőt elfogyasztott a lányzó, mire elfogadta a tényt, sőt a végére - talán már ezt is kijelenthetem - szeretett is oda járni. Egy lánytriót alkotott kis barátnőivel: nagy bandázások, puszis elköszönések, ölelgetések és vihorászok tarkították a mindennapokat.

Ez persze nagyon szuper, de tény, hogy egy lélek nem jött a bölcsiből ebbe az oviba. Emiatt persze az ideg még inkább dolgozott bennem, természetesen már láttam magam előtt, ahogy Bodzi kis árván, elesetten áll az ovis nagy terem közepén és nem találja a helyét. (Persze "tiszta" pillanataimban tudtam, hogy ő ennél ezerszer talpraesettebb, nagyon könnyen barátkozik és hogy akár még simán is lezajlódhat a beszokás!) A rengeteg őrült tévképzetem után jöjjön, mi is történt valójában.

Augusztus 31-én egy ismerkedős délelőttre voltunk hivatalosak az oviba, ahol az ovó nénikkel és a dadussal lehetett találkozni. Bodzus nagyjából egy óra alatt felmérte a terepet, játszott néhány játékkal, majd közölte, hogy már igazán elindulhatunk haza. 21. századi gyerek, gyorsan felszívta az infókat, jöhet a következő lépés :)

Jó ötlet volt ez az ismerkedés - már csak azért is, mert itt nincs beszoktatás (ami számomra még most is felfoghatatlan) -, de igazán a másnap kezdő gyerekeknek volt a leghasznosabb.

Mivel mi csak októberi startolók vagyunk, így visszatértünk a bölcsis hétköznapokhoz, amit egy szeptember végi Mihály napi vásáros ovis délelőtt szakított meg. Nem igazán tudtam mire számíthatunk, csak annyi volt biztos, hogy lesz játék és gesztenye :D Elég gyenge indulópont, de valamivel lelkesítenem kellett Husit, hogy majd várja is ezt a délelőttöt. Reggel kilencre érkeztünk, amikor megkezdődött a nagycsoportosok rövid kis előadása. Mint ismeretes, Bodza nem az az egyhelyben ülő típus, amit aztán itt is bemutatott. A műsor - természetesen épp egy hatásszünet - kellős közepén felállt, hátrafordult, majd teljes hangerővel csak ennyit kérdezett: "Anya, hol lesz az ünnepség?" :D Ekkor éreztem, hogy Bodzi nem igazán van tudatában annak, hogy most akkor mi is zajlik körülötte....Az előadás után kezdődött a második etap. Az udvar különböző részein pontokat állítottak fel az ovó nénik és más-más feladatot kellett megoldani gesztenyéért cserébe. Az eleje kicsit döcögősen indult, sok volt a gyerek, sok volt a feladat, de aztán annyira belelendült Bodzi, hogy volt, ahol duplázott is. Volt alagútban mászás, kukoricaszárból készített sátorban átbújás, zsákban ugrálás (rettentően meglepődtem, milyen ügyes volt benne, de hát mit csodálkozom, egész nyáron ki se lehetett vakarni a trambulinból....:D), ugróiskola és még ezer játék. A délelőtt végén a kis kosárban összegyűjtött gesztenyékből az óvoda által készített kis vásárfiákat lehetett megvenni. Csupa "hasznos" dolgot választott Bodza és mondanom sem kell, egy csomó gesztenyénk megmaradt! :) Egy élménynek és lefárasztásnak tökéletes volt! :)

Krumplifeltekerés vége fele...

Az a koncentrált fej...imádom :D

Csak egy széket kellett volna megkerülni...

...Bodza természetesen mind a hármat megkerülte :D

Ezen két alkalom után, hétfő reggel gombóccal (mit gombóccal, gombócheggyel) a gyomromban nekivágtunk az "ismeretlennek". Bodzusnak csudajó kedve volt, közölte az autóban ülve, hogy várja már az ovit, én pedig próbáltam leplezni idegösszeroppanásomat.

A várakozásaimmal ellentétben egy minimális nyafi után bement a terembe, én pedig, mint a gyalogkakukk a mesében, viharos gyorsasággal leléptem.

Hétfő reggeli én

Egész nap az órát lestem, vittem magammal a telefont mindenhova, hátha hívnak, hogy valami nincs rendben. (Ezt a bejegyzést néhány hét múlva már röhögve fogom visszaolvasni, hogy mekkora egy paragép voltam. :)) Természetesen minden szuper volt, Bodzusra rá sem lehetett ismerni, a szokásosnál is nagyobb dumagép volt, teljesen be volt pörögve egész este. Azon gondolkodtam, talán elvitték az ufók, vagy elcserélték? Az aggodalmam némileg elszállt.

Második nap reggelén lelkesen érkeztünk az oviba, nem volt semmi gond mindaddig, míg az ajtóhoz érve, meg nem látta az ovó nénit. Ekkor megcsapott a de ja vu érzés, anyalábáróllehámozomésbetuszmákolomacsopiba jelenet következett. Ismét úgy rohantam ki az oviból, mint aki az életéért fut, de ezt már megtanultam a bölcsiben is, hogy nem szabad a búcsúzkodást sokáig húzni, mert annál rosszabb lesz. Délután persze már nyoma sem volt a reggeli "előadásnak".

Harmadik nap reggelén a következő párbeszédet folytattuk Bodzussal az oviba menet:

- Anya, én ma is sírni fogok!

- Tényleg? Muszáj? Miért?

- Aha. Azt nem tudom!

- De ha nem tudod miért sírsz, akkor nem lehetne, hogy mégse tedd?!

- Nem, sírni fogok!

Egy kicsit se határozott a lány, amit a fejébe vesz, azt megvalósítja. És jelentem meg is tette....azóta minden reggel! :) 

Némileg megnyugodtam. Mégsem cserélték el!