Anya para

Mint arról már korábban írtam, Bodzus eggyel magasabb szintre lépett, megkezdődött az óvoda. Az alapvetően is aggodalmakban gazdag hétköznapok mellett ez plusz egy löket volt lelkem megerősítésének. Visszaemlékezve Husi beszoktatására a bölcsibe, nem volt zökkenőmentes, jó néhány 100-s zsebkendőt elfogyasztott a lányzó, mire elfogadta a tényt, sőt a végére - talán már ezt is kijelenthetem - szeretett is oda járni. Egy lánytriót alkotott kis barátnőivel: nagy bandázások, puszis elköszönések, ölelgetések és vihorászok tarkították a mindennapokat.

Ez persze nagyon szuper, de tény, hogy egy lélek nem jött a bölcsiből ebbe az oviba. Emiatt persze az ideg még inkább dolgozott bennem, természetesen már láttam magam előtt, ahogy Bodzi kis árván, elesetten áll az ovis nagy terem közepén és nem találja a helyét. (Persze "tiszta" pillanataimban tudtam, hogy ő ennél ezerszer talpraesettebb, nagyon könnyen barátkozik és hogy akár még simán is lezajlódhat a beszokás!) A rengeteg őrült tévképzetem után jöjjön, mi is történt valójában.

Augusztus 31-én egy ismerkedős délelőttre voltunk hivatalosak az oviba, ahol az ovó nénikkel és a dadussal lehetett találkozni. Bodzus nagyjából egy óra alatt felmérte a terepet, játszott néhány játékkal, majd közölte, hogy már igazán elindulhatunk haza. 21. századi gyerek, gyorsan felszívta az infókat, jöhet a következő lépés :)

Jó ötlet volt ez az ismerkedés - már csak azért is, mert itt nincs beszoktatás (ami számomra még most is felfoghatatlan) -, de igazán a másnap kezdő gyerekeknek volt a leghasznosabb.

Mivel mi csak októberi startolók vagyunk, így visszatértünk a bölcsis hétköznapokhoz, amit egy szeptember végi Mihály napi vásáros ovis délelőtt szakított meg. Nem igazán tudtam mire számíthatunk, csak annyi volt biztos, hogy lesz játék és gesztenye :D Elég gyenge indulópont, de valamivel lelkesítenem kellett Husit, hogy majd várja is ezt a délelőttöt. Reggel kilencre érkeztünk, amikor megkezdődött a nagycsoportosok rövid kis előadása. Mint ismeretes, Bodza nem az az egyhelyben ülő típus, amit aztán itt is bemutatott. A műsor - természetesen épp egy hatásszünet - kellős közepén felállt, hátrafordult, majd teljes hangerővel csak ennyit kérdezett: "Anya, hol lesz az ünnepség?" :D Ekkor éreztem, hogy Bodzi nem igazán van tudatában annak, hogy most akkor mi is zajlik körülötte....Az előadás után kezdődött a második etap. Az udvar különböző részein pontokat állítottak fel az ovó nénik és más-más feladatot kellett megoldani gesztenyéért cserébe. Az eleje kicsit döcögősen indult, sok volt a gyerek, sok volt a feladat, de aztán annyira belelendült Bodzi, hogy volt, ahol duplázott is. Volt alagútban mászás, kukoricaszárból készített sátorban átbújás, zsákban ugrálás (rettentően meglepődtem, milyen ügyes volt benne, de hát mit csodálkozom, egész nyáron ki se lehetett vakarni a trambulinból....:D), ugróiskola és még ezer játék. A délelőtt végén a kis kosárban összegyűjtött gesztenyékből az óvoda által készített kis vásárfiákat lehetett megvenni. Csupa "hasznos" dolgot választott Bodza és mondanom sem kell, egy csomó gesztenyénk megmaradt! :) Egy élménynek és lefárasztásnak tökéletes volt! :)

Krumplifeltekerés vége fele...

Az a koncentrált fej...imádom :D

Csak egy széket kellett volna megkerülni...

...Bodza természetesen mind a hármat megkerülte :D

Ezen két alkalom után, hétfő reggel gombóccal (mit gombóccal, gombócheggyel) a gyomromban nekivágtunk az "ismeretlennek". Bodzusnak csudajó kedve volt, közölte az autóban ülve, hogy várja már az ovit, én pedig próbáltam leplezni idegösszeroppanásomat.

A várakozásaimmal ellentétben egy minimális nyafi után bement a terembe, én pedig, mint a gyalogkakukk a mesében, viharos gyorsasággal leléptem.

Hétfő reggeli én

Egész nap az órát lestem, vittem magammal a telefont mindenhova, hátha hívnak, hogy valami nincs rendben. (Ezt a bejegyzést néhány hét múlva már röhögve fogom visszaolvasni, hogy mekkora egy paragép voltam. :)) Természetesen minden szuper volt, Bodzusra rá sem lehetett ismerni, a szokásosnál is nagyobb dumagép volt, teljesen be volt pörögve egész este. Azon gondolkodtam, talán elvitték az ufók, vagy elcserélték? Az aggodalmam némileg elszállt.

Második nap reggelén lelkesen érkeztünk az oviba, nem volt semmi gond mindaddig, míg az ajtóhoz érve, meg nem látta az ovó nénit. Ekkor megcsapott a de ja vu érzés, anyalábáróllehámozomésbetuszmákolomacsopiba jelenet következett. Ismét úgy rohantam ki az oviból, mint aki az életéért fut, de ezt már megtanultam a bölcsiben is, hogy nem szabad a búcsúzkodást sokáig húzni, mert annál rosszabb lesz. Délután persze már nyoma sem volt a reggeli "előadásnak".

Harmadik nap reggelén a következő párbeszédet folytattuk Bodzussal az oviba menet:

- Anya, én ma is sírni fogok!

- Tényleg? Muszáj? Miért?

- Aha. Azt nem tudom!

- De ha nem tudod miért sírsz, akkor nem lehetne, hogy mégse tedd?!

- Nem, sírni fogok!

Egy kicsit se határozott a lány, amit a fejébe vesz, azt megvalósítja. És jelentem meg is tette....azóta minden reggel! :) 

Némileg megnyugodtam. Mégsem cserélték el! 

Köldökzsinór

Ez a nyár is gyorsan elszaladt, mindenki az utolsókat rúgja a jól megérdemelt szabadságából. Bodzusnak is igencsak jó dolga volt az elmúlt két hétben: a nagymamákat boldogította és fárasztotta le. Lassan hölgyikének is lejár az egy hónapos szünet és visszatér a már bejáratott mókuskerékbe. De akkor kezdjük az elején...

Csak, hogy ismét borzasztó aktuális legyek :), tavaly nyáron jött a megvilágosodás, hogy Bodzusnak lassan a közösségi lét érzését meg kellene tapasztalnia, minek után terveim között szerepelt egy októberi munkába visszatérési projekt megvalósítása. 

Ekkor már várható volt, hogy Husi ősszel belekóstol az "igazi" életbe és beállva a sorba, megkezdi kisbölcsis létét. Ennek ugyebár van egy igazán "hálás" része is, a LEVÁLÁS, aminek a gondolatától is már felállt a szőr a hátamon, elsősorban azért, mert ismerve hölgyikét, láttam magam előtt, ahogy egyhelyben toporogva üvölt utánam a bejárati ajtónál. (Persze, igazán jó érzés, hogy szüksége van - MÉG - Rám, de azért naaaaaaa!!!!) Ezen folyamat gördülékenyebbé tétele végett, illetve anyai önzőségemet előtérbe helyezve, miszerint az idegeim rehabilitáció után ordítottak, úgy döntöttünk, heti 1-2 nap családi napközibe fog járni Bodzi. A döntés hallatán a környezetem (is) örömtáncot járt, ismét visszatérhetek a normál emberi létbe.

Így esett a választás egy nagyon szuper családi napközire, ahol kedvesen fogadták/viselték a kis hisztis királylányomat. 

Első nap családi napközibe menet

A két hetes beszoktatás nem mindig ment gördülékenyen, legalább is én így éreztem belülről. Természetesen könnyekben gazdag napokon voltunk túl, Bodzi az ajtó egyik oldalán, én a másikon bőgtem, amelynek részemről volt egy továbbfejlesztett változata, mikor is leadva a gyereket, az autóhoz visszatérve a kormányra dőlve folytattam ezen tevékenységet. :-) Az idő előrehaladtával persze mindketten megnyugodtunk, kijelenthettem, hogy elvágtuk azt a bizonyos köldökzsinórt, bölcsiérett lett a gyerek.

Elérkezett a november, bátra(bba)n indultunk neki a nagy feladatnak. A hivatalos két hetes beszoktatási idő viszonylag gördülékeny volt, ám jött a hétfő, mikor már csak Bodzinak egyedül kellett volna bemenni a terembe. Hát itt egy pöttyet megakadtunk, mivel Husi már a váltó cipő átvételekor lefele biggyesztette a száját és folyamatosan azt kérdezgette elhaló hangon: "Anya, ugye jössz értem?". Az addigra rutinosnak hitt lelkem majd megszakadt, de persze ezt palástolva próbáltam befele terelgetni az ajtó irányába. Bodzus ekkor megtorpant, egy jól irányzott mozdulattal megfogta az ajtó keretét, befeszített, se előre, se hátra és ordított. A nevelőnővel közösen sikerült lekaparni a kiscsajt az ajtóról és én rohamtempóban elhagytam az épületet. Ez a jelent kb. másfél hónapig szinte minden reggel lejátszódott. A szülők engem már jobban sajnáltak, mint a gyereket, miközben az ő csemetéje tátott szájjal figyelte Bodza ingyenes műsorát. Aztán egyszer csak ezek a jelenetek szép lassan abbamaradtak: vagy megszerette Husi a bölcsit, vagy beletörődött sanyarú sorsába, nem tudom, bár ha mentem érte és kérdeztem, milyen volt a böliben, általában azt mondta, hogy jó, így van remény, hogy nem lesz lelki sérült felnőtt korára.

Farsang a bölcsiben

És csak, hogy nehogy legyen idő a fellélegzésre, októbertől ovis nagylánnyá cseperedik a hölgy. A félsz bennem van ezerrel, mivel itt még beszoktatási idő sincs, csak egy ismerkedős nap, így lelkileg már tuningolom magam az újabb műsorra. A színésznő - ahogy a bölcsiben hívják, teszem hozzá, JOGGAL :D - pedig biztos meg is fog tenni mindent azért, hogy mások jól szórakozzanak. Csak ne én lennék a másik főszereplő....

Hajfesték...???

Amikor a környezetedben egy új picurka jön a világra, elkalandozik az ember a gondolataiban és emlékeiben - ami ilyenkor persze erőteljesen szortíroz -, hogy milyen szép és jó is volt, mikor Bodzi életünk részévé vált! Azok a kis pindurka kezek-lábak....és akkor...

Forrás: www.fotosearch.hu

Hahóóóóó, ébresztő!!!! El a rózsaszín köddel! Jönnek az "Egész éjjel alig aludt!" vagy az "Egyfolytában sír és már mindent megpróbáltam, de semmi!" mondatok, ami persze hozza magával a lelkiismereti kérdéseket, hogy tulajdonképpen valamit rosszul csinálok? Másnál miért nincs ilyen? Szar anya vagyok? És egyéb önmarcangoló kérdések, amire persze utólag már mosolyogva gondol az ember vissza, de akkor, abban a helyzetben a világ legnagyobb problémájaként éled meg. Nem mondom, hogy nem vívódok néha napján a kis ördöggel, de azért nagggggyon-nagggggyon jó, hogy ilyen problémákkal nem küzdünk.

És csak, hogy nehogy azt higgyétek, hogy nálunk minden hercegnőmesébe illő, megnyugtatásképpen jelzem, hogy más problémákkal küzdünk - de legalább már nem kialvatlan fejjel és agyzsibbadva (bár ezt néha cáfolom) :D.

A csodálatos, gyerek fejlődésével foglalkozó szakkönyvek, honlapok mind azt írják, hogy 2,5-3 éves kor körül jön elő a szülők egyik igazi mumusa, az első dackorszak. Nálunk jelentem, MEGJÖTT, mint a szélvihar, ám azért azt is el kell mondanom, hogy ezen kiképzésen - mert ez az (!) - mi már egyszer átestünk (ebből is látszik, a gyermekem milyen zseniális, a koránál előrébb halad...hahaha)! Az első időszak nagyjából egy évvel ezelőttre tendálható, amikor is Bodzi egyik pillanatról a másikra olyan hangulatváltásokat produkált - természetesen hiszti, bömbölés kíséretében -, amit egy terhes, hormonokban túltengő hölgy is megirigyelhetne (pedig emlékszem, hogy nekem is minden apró-cseprő dolog láttán "valami belement a szemembe" ;-))! Bodzi akkoriban előszeretettel fetrengett a zebra kellős közepén, amikor persze mindkét kezem tele volt, így egy harmadikkal összekapartam a gyereket a földről, miközben sűrű elnézések közepette láttam a sajnálkozó tekinteteket az autósok részéről! Bodzi ezen "hobbiját" jó néhány hónapig űzte, majd valahogy abbamaradt, egészen mostanáig. Újra azt vettük észre, hogy megint semmi nem jó, a "nem akarom" kifejezés életünk részévé vált és persze, ha valami nem épp úgy és akkor és azonnal történik, akkor földhöz vágja magát, fetreng egy darabig, miközben persze ordít torka szakadtából. A szakirodalom erre persze azt írja, hogy vannak gyerekek, akiket ilyenkor csendes szavakkal és öleléssel kell megnyugtatni. Megpróbáltam! Öreg hiba volt! Husi ahelyett, hogy megnyugodott volna, még erősebb fokozatba kapcsolt! Így rájöttem, hogy ebben az esetben nálunk a békén hagyom, hadd tombolja ki magát, nem figyelek (dehogy nem :D) oda módszer válik be. Ennek eredményeképpen általában a földön fekvéses gyakorlat 5 percre tehető, "jobb" formájában 10. És csak, hogy Husi erre is rácáfoljon, kb. másfél hónappal ezelőtt kora este indultunk haza a játszótérről, amikor egyszer csak a járda kellős közepén leugrott a kis mocijáról, feldöntötte, majd azzal a lendülettel hasra vágta magát és jött a műsor. Ezeket a helyzeteket most már (!) kellő higgadtsággal tudom kezelni, vártam és csak vártam és csak vártam. Sajnos az elindulok és majd csak utánam fut módszert nem lehetett alkalmazni, mert egy borzasztó forgalmas út mellett volt a járda - kerékpár sávval megspékelve -, ahol természetesen kígyózó sor, délutáni csúcs. Bodzi nézőcsúcsot döntött! :D

20 percnyi várakozás után meguntam a dolgot, egy kézbe kismoci, másik kézbe gyerek, lakás kb. 10 percnyi sétára. A közel 13 kilós kis testet nagyjából 4 percig tudtam vinni, át egy zebrán, majd gyerek letesz, moci letesz, gyerek rám néz és újból műsor. Itt már csak 10 percet hagytam Neki a talajgyakorlata elvégzéséhez, annyi idő alatt újabb erőre kaptam és már javasoltam volna Bodzinak, hogy felveszem, csak érjünk már haza, amikor egyszer csak felpattant a kis narancssárga járműre és mintha mi se történt volna, útnak indultunk.

Így kell megtartani a nőiességünket! (cipőre koncentrálni! :D)

A tanga újraértelmezése (itt épp Ő Tűzoltó Sam, ne keressétek az összefüggést :D)

Bodzi második neve A Színésznő. Csodálatos alakításokat szokott hozni, félő, hogy lassan Ő lesz a legfiatalabb Oscarral rendelkező személy! :) Hogy miért is mondom? A szokásos reggeli rutinhoz hozzátartozik egy bögre kakaó. Egy átlagos, józan paraszti ésszel rendelkező anya hogyan csinálja a kakaót? Megmelegíti a tejet, a kakaóport beleönti a bögrébe, rá a tej, egy keverés és már kész is van. Nagy HIBA! Legalább is nálunk biztos! Amikor Husi elé rakom a kakaót, általában már egy jó kis barna réteg van a tetején, amit én el szoktam keverni. Na a gyerek belenézett a bögrébe és azonnal beindult a következő folyamat: 

1. szájbiggyesztés

forrás: www.femina.hu

2. könnykifacsarása (BÁRMI áron!)

forrás: www.168ora.hu

 3. ordítás

forrás: www.gyerekhoroszkóp.hu

Csak álltam bambán és néztem, hogy most mi a baj???? Miután már levegőt is vett a gyerek az óriási ordítás közepette, elárulta, hogy.........tádádádáááááám: Nem barna a kakaó!!!!!!!!! 

Mi van??? Jól értettem??? Nem barna??? Hát akkor milyen???  Próbáltam meggyőzni, hogy a barnának halványabb árnyalatai is vannak és higgye el, hogy az is a barna színskálába tartozik, de meggyőzhetetlen volt. Ezen óriási problémát úgy hidaltuk át, hogy még egy kis kakaóport szórtunk a tetejére! Helyreállt a világbéke! :D

Na ilyenkor azért úgy érzem, hogy még pár hiszti és 35 éves koromra tisztára beőszülök - pedig most még egy ősz hajszálam sincs! És mi lesz majd később....egy "kis" kamaszkor, befordulás, hadakozás, hú, de "várom" már! :) Addig is gyűjtök hajfestékre! :-)

Fura nyuszi

Mint az eddig, együtt megélt összes nagyobb ünnepre már időben nekiálltunk készülődni. Nem volt ez az idei nyuszival se másképp. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a kis tojásfánkra pakolgatjuk fel a műanyag tojáskákat Bodzival, felakasztjuk a húsvéti ajtódíszt, átjár minket a nyuszi szelleme...Na persze ebből nagyjából a nyuszi szellemet lehetne kipipálni, mert valami mindig közbejött (vagy bevallhatom őszintén, totálisan kiment a fejemből, anyai ártalom).

Bodzust hetekkel előtte fűtöttem, hogy nem sokára jön a nyuszkó, úgyhogy itt az ideje átgondolni, tulajdonképpen mi az, amit a szőrös négylábútól szeretne kérni. Először egy kisebb lista került feljegyzésre, amelyet 3 bővített kiadás követett! :) Természetesen nem mehettünk el úgy egy játék- vagy százforintos bolt mellett, hogy ne sorolta volna fel a kirakatban található ÖSSZES játékot, és közölte, hogy ezeket is hozza akkor a nyuszi. Mondtam Bodzinak, hogy a nyuszi popójára lassan valami krémet is vehetünk, mert szegény még csak hozzánk jön húsvét vasárnapján, de már problémái lesznek, és hol van még a többi gyerek ajándéka?! :D

Forrás: parkocka.hu

A közös tojásfestés egyelőre nálunk tabu, ez valószínűleg az otthonról hozott örökség, mivel amíg nyúl létezik, addig a tojást is ő tojja. Így ez a "móka" szombat estére maradt anyós hathatós segítségével! ;-)

Eljött a várva várt vasárnap délelőtt, mama-papa beizzítva a tojásszórásra, addig mi lefoglaltuk Bodzit, és mikor megkaptuk a nyúljelet, elindultunk tojásvadászatra. A kezdeti döcögős keresés után Husi egész jól belendült, a kis kosár a végére kicsi lett, így egy hátizsák és mamai segítségre volt szükség. A játékok betaláltak, a kiscsaj egyfolytában csak annyit mondott, hogy "Anya, tetszik ez a játék!". Nyuszianyó megérdemelt egy hátbaveregetést! :)

Indulásra kész

"Anya, tetszik ez a játék!"

Az elmaradhatatlan keksz

És már kész is a fagyis kocsi

(Csak egy kis zárójeles szösszenet: a család nagy része Rám bízta az ajándékbeszerzést, így a lakás több pontja is dugihely lett. Mamáékhoz való indulás a szokásos kapkodással kezdődött, illetve az ajándékok kicsempészése az autóba újabb logisztikai feladat volt. A lényeg, hogy amit a mamáék nyuszija hozott volna, az itthon maradt, még szerencse, hogy a mi ajándékunk ott volt, így helycserés támadást hajtottunk végre és itthon kapta meg Bodzi a mamáék ajándékát a mi nyuszinktól. Hja és csak, hogy fokozzam "ügyességemet", egy szál pelenka nélkül indultunk útnak. Még szerencse, hogy ez Dunaújvárosban jutott eszembe...különben egy gyorstalpalós hogyanlegyenagyerekszobatiszta tanfolyamon vett volna részt a lány. :D)

A hétfői napot már otthoni környezetben kezdtük és persze haza is megérkezett a nyuszi. A lány, csak hogy stílusos legyen, nem gyalog indult el a lakásban megkeresni a nyuszitojást, hanem felpattant a narancssárga mocijára és fel-alá gurult a lakásban, mire az - alapvetően igen látványos helyen elhelyezkedő - bejárati ajtó előtt nagy nehezen meglátta a meglepetést. Apa élete első rózsaszín hintóját szerelhette össze, Bodzus pedig a csajos vonalra lépett a szintén rózsaszín pónival és a hozzá kapcsolódó fésűvel és csattal. 

Meg van!!!!

Az a bizonyos hintó

Mi máshoz is lehetne csatlakoztatni a hintó, mint egy kukás autóhoz :)

A további program a másik mama-papa és dédik meglátogatása és természetesen a tojás-csoki-játék kombináció összegyűjtése volt. Sajnos a délelőtt egy családi tragédiával indult, így a napi hangulatra rányomta a bélyegét. Bodzus se volt a helyzet magaslatán, konkrétan a papához érve nem akart bemenni a bejárati kapun se, anyai hátulról támogatással (tolással) sikerült csak a lányzót betuszkolni, miközben az ajándékok ott virítottak a tulipánok között. Nem jó kezdés és a folytatás sem volt jobb. A kakasos dédinél - ahogy Bodzi hívja - tovább nyűglődött, néha volt egy-két jobb pillanata, de engem levert a víz, hogy kicsit hangulatba hozzam a lányzót és tudtam, hogy még a palacsintás dédi és a másik mama vissza van. Csak, hogy aggódásunkat fokozza a kis hölgy, el kezdte a bal lábát húzni, nem volt hajlandó menés közben behajlítani, a frászt hozta ránk. Mindenki minden orvosi tudását bevetve próbálta megfejteni, mitől lehet ez, nyomkodtuk, hajlítottuk, kérdezgettünk Bodzust, hogy fáj-e, de azt mondta nem. Na de akkor miért nem hajlítja??? Ááááááááá! Már láttam magam előtt, ahogy este a sürgősségin dekkolunk...csodás húsvét. :(

Palacsintás dédinél már ott tartottunk, hogy én szedtem össze az elszórt nyalánkságokat, Bodzi nem akart lábra állni. Teljes aggódás....

Aztán jött a gyurmakészlet, ami picit hangulatilag helyretette, aztán jól megtömte a pocakját finom ebéddel. Reménykedtünk, az alvás után talán jobb lesz...na persze, a helyzet változatlan volt, ismét hangulati hullámvölgybe került. Aztán a fogócskázás meghozta a hatást: elkezdett ismét normálisan menni! Halleluja!!! 

A felállított családi diagnózisunkban szerepelt az izomláz, amit egy szombati nagy duna-parti sétára vezettünk vissza, amit Bodzi végigsétált. Azóta folyamatos kontroll alatt van a lányzó, ma reggel a bölcsis néniket izzítottam rá a témára. Reménykedünk, hogy tényleg csak ez volt a baj, végül is egy ilyen pici lányzó még nem tud ezzel az érzéssel mit kezdeni...

Szóval felemásra sikeredett az idei húsvét, egy igazi érzelmi hullámvasút volt, bízom benne, hogy jövőre még jobb lesz. 

A nyuszinak küldött lista végén egy KEVÉSKE csoki szerepelt. Íme :D:

És a hűtőszekrényben lévőket még le se fotóztam...

Csók a nyuszinak!

Morzejel

Annyira, de annyira jól esett, hogy egy csomóan érdeklődtek felőlünk, hogy mi a helyzet, hol vannak a blog bejegyzések, csak nem valami baj van?!

Forrás: blogs.imediaconnection.com

Jelentem, minden rendben, az elmúlt fél év kicsit kaotikusra sikerült, így mire eljuthattam volna egy kis blogolásig, inkább a jó meleg ágyikót választottam! De most már ismét harcra kész vagyok, a fejemben egy csomó téma, így lassan készíthetitek a szemizmaitokat, mert annyi mindenről lesz szó, hogy egy kisregényt is kiadhatnék lassan!:)

Szóval kitartás, nemsokára jövünk! :)